Szekeres Viktor

Megvan az új Trónok harca-sorozat teljes szereplőgárdája

Teljessé vált a Game of Thrones-spinoff csapata.

Mint ismert, az HBO öt spinoffot kezdett el fejleszteni a Game of Thrones-hoz, melyek közül az egyiket, amit Jane Goldman jegyez, berendelte pilotnak. Ez az új sorozat több helyszínen és több klán közreműködésével játszódna több ezer évvel a Game of Thrones előtt, amikor az arany hőskorból a sötét időkbe süllyed a világ. És csak egy valami biztos: az, hogy minden, amit hiszünk Westeros történelméről, a white walkerek valódi eredetén és a Kelet rejtélyein át egészen a Starkok legendájáig, az nem úgy történt, ahogy gondoljuk.

Ebben az időszakban éltek olyan karakterek, mint Bran the Builder (a Stark-ház alapítója, A Fal és Winterfell építésének felügyelője), Lann the Clever (a Lannister-ház alapítója), a Grey King (aki állítólag egy sellőt vett el feleségül és megalapította a Vas-szigeteket) vagy Azor Ahai (ő vezette a white walkerek elleni harcot).

Korábban az került bejelentésre, hogy Naomi Watts és Josh Whitehouse lesz a sorozat főszereplője, most pedig a többi szereplő nevére is fény derült. A sorozatban benne lesz még kiemelt szerepben Naomi Ackie, Denise Gough, Jamie Campbell Bower, Sheila Atim, Ivanno Jeremiah, Georgie Henley, Alex Sharp és Toby Regbo. Az első részt SJ Clarkson fogja rendezni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • skorpio7 #1
    Remélem legalább olyan jó lesz, mint az alapsorozat.