SG.hu·

Már dolgoznak a Shrek rebootján

Már dolgoznak a Shrek rebootján
Az év hírével szolgált a Universal stúdió a Shrek rajongóinak.

A Shrek negyedik részéról szóló kritikánkban azt találtuk írni, hogy a filmet utolsó fejezetként hirdető plakát ellenére "pár év múlva biztos lesz még búcsúkoncert utáni búcsúkoncert (vagy reboot, haha)" - nos, ez megvalósulni látszik, mármint nem a búcsúkoncert, vagyis az újabb folytatás, hanem a reboot. Persze mindez nem újdonság, hiszen négy éve már szó volt egy újabb Shrek-filmről, akkor Jeffrey Katzenberg, a Dreamworks egyik vezetője azt nyilatkozta a Fox csatornának, hogy kedvenc ogréjuknak is lenne még mesélnivalója.

Az új Shrek-filmen (valamint egy Csizmás, a kandúr részen) a Universal Pictures és a Gru-filmek producere, Chris Meledandri kezdett el dolgozni, és a koncepció az, hogy a valószínűtlen hőst egy új korosztály számára élesszék fel - tehát nem a korábbi rajongók vannak célba véve, így nekik nem kell szomorkodniuk, hogy olyasmit kell kötelező jelleggel megnézniük a mozikban, amihez nem fűlik a foguk. A készítők egyébként, hogy némi folytonosságot tartsanak, szeretnék az eredeti filmek szinkronhangjait megszerezni a rebootnak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© xido2018. 11. 10.. 14:46||#5
Az okot értem,a mozi-bevételtől nő a péniszük...minden új generációt segghülyének kell nézni,hogy nem képes egy rohadt dvd-t leemelni otthon a polcról és megismerni Shrek első kalandját,miközben a moziba rajzolnák a 10.részt..inkább sose legyen új rész,hogy mindenki moziban élhesse át az eredetsztori élményét..csak akkor mi a tosznak a digitális meg analóg archívum és bevételi forrás?..csak remélem,hogy az újrahívott színész beint és azt mondja..anyád..én ezt nem játszom el még egyszer..
Utoljára szerkesztette: xido, 2018.11.10. 14:47:43
© Ender Wiggin2018. 11. 10.. 14:30||#4
még egyszer kérdem, minek? újrarajzolni a karaktereket? úgy érted modernizálni? vagy más kerektert fognak shreknek hívni, nem egy ogrét? és nem szamár lesz a haverja, vagy mi? mi értelme van új történetet írni (ami nem folytatás, hanem az eddigiek stornózása) ugyanazoknak a karakterek? hogy érdekel-e embereket, az egy dolog, bár nem hiszem, hogy jobban, mint egy normál folytatás...

annyira okos vagy, de válaszolni a költői kérdésekre (sem) még te sem tudsz...
© zetortraktor2018. 11. 09.. 15:17||#3
Ellövöm a poént: rajzolt a sorozat. Attól, hogy valakinek ugyanaz a hangja, még nézhet ki másképp, vagy kezdhetik elölről a sztoriját. Vagy..., eldobod az agyad, mi lesz akkor, ha az amerikai színészek visszatérnek, a magyar hangok pedig mások lesznek? Akkor az amerikai nem reboot, de a magyar változat reboot?

"és egyáltalán minek? "

Van egy olyan érzésem, hogy nagyon sokakat érdekelni fog, de ez csak egy tipp.
© Ender Wiggin2018. 11. 09.. 13:24||#2
minden színész visszatér. akkor ez hogy reboot? és egyáltalán minek?
© kokenybt2018. 11. 09.. 07:16||#1
Még egy bőr...