SG.hu·

Egyöntetűen imádják a nézők a Bohemian Rhapsodyt

Egyöntetûen imádják a nézõk a Bohemian Rhapsodyt
Kifejezetten nagy az érdeklődés a legújabb zenés, életrajzi film iránt.

Amerikában és világszerte is érdekli a közönséget a Freddy Mercuryról és a Queen együttesről szóló Bohém rapszódia című film, amit remekül mutat az is, hogy hazájában az alkotás pénteken 18,4 millió dollárt kalapozott össze, ami azt jelenti, hogy hétvégére kivetítve 45-49 milliós bevétel várható attól függően, hogy szombaton mekkorát esik vagy nő az összeg. Érdekesség, hogy a film csütörtökig nemzetközileg már szert tett 16 millió dollár nemzetközi bevételre is.

Azonban az igazi fegyvertény nem is ez, hanem az, hogy mennyire bejött a nézőknek a film. Az IMDb-s 8.4/10-es osztályzat természetesen idővel alacsonyabb szinten fog megállapodni, de idén nem sok széles körben terjesztett film állt ilyen jól a premiernapja után. Mindezt az exit pollos felmérések is remekül mutatják, hiszen az első napos nézők körében végzett felmérések átlagosztályzata 'A', ami a hazai rendszerben 5-ösnek feleltethető meg. Ennél az osztályzatnál csak az 'A+' számít jobbnak, szóval a Fox stúdió igencsak elégedett lehet.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© molnibalage832018. 11. 05.. 17:25||#3
Eddig 3 kritikát láttam. Mind ugyanazon véleményen volt.

1. Malek zseniális.
2. A koncertek és Malek alakítsa idézi a Qeen-t.
3. A film történelmileg egy 0. A felszínt kapargatja és nem hű a valóságos eseményekhez, brutálisan pontatlan és szándékosan az. Emiatt unalmas és gáz is egyszerre.

Malek kap majd egy Oscart - mert az akadémia valamimért komálja, ha valaki lemásol vagy megszemélyesít egy létező vagy valaha létező személyt - de úgy tűnik, a film nem nagy pukkanás. Az együttes tagjai miatt is lett olyan a vége, ami...

Én meg akartam nézni, de ezek után egyáltalán nem érdekel, mert jó Queen koncentrfelvételt ingyen is nézhetek a YT-n és az igazi Q, nem idézés.
Utoljára szerkesztette: molnibalage83, 2018.11.05. 16:26:59
© kalapos012018. 11. 04.. 12:35||#2
Lehet, hogy megosztó lesz, mert mondjuk most még csak a nagy Queen-rajongók nézték meg, és később jönnek a többiek, de hogy írhatja valaki a saját véleménye alapján, hogy megosztó egy film, ha akkor még gőze nincs arról, hogy másoknak mi lesz a véleménye? Ha őt osztotta meg, akkor arra van más szó is.
© NEXUS62018. 11. 04.. 11:16||#1
Úgy tűnik csak az lett megosztó, hogy az SG kritika szerint megosztó lett a film. Mert ezexerint nem az. XD