Szekeres Viktor

Iron Sky 2: itt az új előzetes a dinoszauruszon lovagló Hitlerrel

Végre valahára elkészült az Iron Sky folytatása.

2012-ben akár meglepőnek is mondható sikert adatott világszerte a német-finn koprodukcióban készült Iron Sky, s sokáig úgy volt, hogy a siker folyamán készítendő folytatást 2016-ban láthatjuk a mozikban. Erre azonban nem került sor, bár idén már kapott fesztiválos premiert az Iron Sky 2: The Coming Race, csak 2019-ben lesz a premierje. Ehhez érkezett most egy új előzetes.


Korábban a készítők már a nézőkhöz fordultak anyagi támogatásért, hogy elkészíthessék a film forgatókönyvét, illetve első előzetesét, majd magához a film leforgatásához kerestek támogatókat a netezők körében - az IndieGoGo-kampány teljesítette 500 ezer dolláros végcélját.

A filmet, akárcsak az első részt, ismét a finn Timo Vuorensola rendezte, a forgatókönyvet pedig Dalan Musson készítette, aki korábban a Ragnorokot, illetve a Blood Warst jegyezte. A 13 millió dolláros költségvetésből készülő Iron Sky 2 kapcsán annak idején az volt a terv, hogy a mai igényekhez alkalmazkodó (és a kalózkodást visszaszorító) forgalmazási stratégiában részesüljön, hogy egyszerre mutassák be a legtöbb országban, majd viszonylag kis ablakot hagyva digitális formában és DVD-n, valamint Blu-rayen is kiadják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #10
    Ez nem szimplán egy - mittudomén, Uwe Boll-szerű - baromság, hanem van benne jó adag kritika, görbetükör, szarkazmus stb. a világ felé. Tehát akar valamit mondani, még ha a mondanivalója nem is túlzottan optimista, és mindezt elég fura humorral is teszi.

    Legalábbis az első része ilyen volt. Hogy ez mi lesz, azt nem tudom. Szerintem nem kellett volna folytatni, de majd kiderül, ha kijön a film.
  • Zombee #9
    Mindig is csodálattal néztem azokra az emberekre, akiknek ennyire szar élete van, és mégis büszkén élik azt a többi ember előtt. Ha már rossz az életed, és szülő anyád sem szeret, legalább ne vedd ennyire komolyan a világot! Neked is jobb lesz átvészelni a hátralévő éveket.
    Az első rész is remek volt, ahogy hülyére vette azt a hülye Holdon tanyázó nácis konteót, poén volt, hogy a Holdra menekült németek megrekedtek kb. a háború utáni színvonalukon. A költségvetéshez képest látványos is volt, és nem nagyobb faszság, mint földi komputervírussal idegeneket fertőzni.
  • morguldae #8
    Jöjjön! Várjuk!
  • adler741 #7
  • Wowbagger78 #6
    Neked pedig megmarad a https://port.hu/adatlap/film/tv/sult-zold-paradicsom-fried-green-tomatoes/movie-2253
  • zetortraktor #5
    Gondolom, az ilyen kátránynak is megvan a maga közönsége, mindenkinek más az igényszintje, szóval csak hajrá, legyen minél színesebb a választék.
  • Macropus Rufus #4
    várós. Az első rész sem volt rossz. :)
  • jkedzs #3
    \°°
  • Gauge #2
    Fuck YEAH!
  • BaliBoy #1
    OH MY FUCKING GOD!