Szekeres Viktor

Három, sokak által várt sorozat kap végre magyar, tévés premiert

A Sony belehúz nyár végén tévésorozatos premierek tekintetében.

Augusztus utolsó hetében a Sony a VIASAT6-on több, sokak által várt újdonságot is elindít a sorozatkedvelők nagy örömére. Amellett, hogy folytatódik A holnap legendái is a 3. évaddal, végre itthon is látható lesz magyar szinkronnal a Helix, a Travelers és az American Gods.

Augusztus 27-től, hétfőnként 22 órától dupla részekkel jön a Helix című sci-fi sorozat, amelyben a csatorna közleménye szerint a Járványügyi Központ orvoskutatóinak egy csoportja egy csúcstechnológiával ellátott sarkvidéki laboratórium-komplexumba utazik, hogy kivizsgálják egy rejtélyes járvány kitörését. Augusztus 28-án a 22 órás sávban indul az ezután minden kedden dupla epizódokkal jelentkező Idővonal (Travelers). Ebben a sorozatban a több száz évvel később élő emberek felfedezik, hogyan küldjék vissza tudatukat az időben, a 21. századi emberek fejébe.

Csütörtök estére is jut új sorozatpremier, az Amerikai istenek (American Gods) epizódjai is kettesével mutatkoznak be a csatornán. A hivatalos szinopszis szerint a szériában "Árnyék frissen szabadult a börtönből, de értelmetlennek érzi életét, hiszen szerelme nemrég halt meg egy közúti balesetben. A temetés az ország másik végében lesz, az oda vezető út azonban nem várt fordulatokat tartogat: egy gyanús figura, aki Szerdának nevezi magát, munkát ajánl neki. Árnyék elfogadja az ajánlatot, azt azonban még nem tudja, hogy ezzel a döntésével jelentős változások állnak majd be az életében, és furcsábbnál furcsább emberekkel fog majd találkozni, amelynek hatására már nem is tudja eldönteni, hogy amit lát, az a valóság-e, vagy az egész csak egy álom."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • morguldae #3
    Az Amerikai Isteneket már láttam, nem volt rossz. Végre valami egyedi....
  • zetortraktor #2
    Már megint a sötétség...

    "ki a fene fogja nézni?!"

    Lehet, hogy meg fogsz döbbenni, de sokkal, de sokkal többen, mint ahányan nézték neten. Simán lesz 50-100 ezer nézője, amennyien sosem nézték a neten. Hoppá. (Ha nem hiszed, nézd meg pár, 4-5 éves késéssel adott sorozat nézettségét és csodálkozz.)

    Azt már csak halkan merem megkérdezni, hogy újranézésről hallottál el? Vagy arról, hogy különböző kábelcsatornák, amelyek a hét 168 órájából 160 órában sorozatokat ismételnek, azokkal az ismétlésekkel milyen jó nézettségeket hoznak?

    "Aztán meg sírnak a tv-sek ,"

    Hol láttál olyat, hogy sírnak a tévések? Ők pontosan tisztában vannak azzal, hogy mennyi néző várható, azért veszik meg. És nem azért indul ennyi csatorna, mert sírnának.
    Utoljára szerkesztette: zetortraktor, 2018.08.10. 13:14:33