Szekeres Viktor

A Deadpool 2 rendezője kaphatja A sárkány közbelép feldolgozását

Alakul A sárkány közbelép feldolgozása.

A Deadline értesülései szerint David Leitch tárgyalásokat folytat arról, hogy megrendezze Bruce Lee klasszikus, 1973-as filmjének, A sárkány közbelépnek (Enter The Dragon) új változatát. Az eredeti annak idején a fiatalon elhunyt híres harcművész-színész utolsó filmje volt, mely világszerte 90 millió dollár bevételt termelt, és azóta is minden idők egyik legjobb harcművész filmjének tartják. Leitch korábban az Atomszőkét és a Deadpool második részét vitte sikerre.


Ha valaki nem látta volna az eredeti filmet, akkor a fenti előzetes, vagy az alábbi tartalomleírás rávilágíthat a sztorira: "A történet középpontjában Bruce Lee áll, akit a harcművészetek szakértőjeként felkérnek arra, hogy épüljön be egy kábítószerkereskedő hálózatba. Részt kell vennie egy furcsa, meghívásos kung-fu versenyen, melyet egy eldugott szigeten álló erődítményben rendeznek. A verseny legfőbb szponzora pedig nem más, mint a hálózat feje, egy félkezű drogbáró. Az erődítmény kungfu iskolájának egyetlen célja, hogy az onnan üzemeltetett kábítószer kereskedelmet és prostitúciót álcázza."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bmw #10
    Idiota bulivud....
  • Zombee #9
    Arról nem is beszélve, hogy ezzel, vagy hasonló sztorival ma egy film egyből mehet DVD-re meg online stream-re, mert csak odavaló minőség. Mert azért a Bruce Lee filmek sem a remek alakításokkal és fantasztikus sztorikkal lettek kultfilmek, igazából még a korabeli kungfu filmek többségéhez -gondolok itt főleg a Shaw Brothers-re- képest is gagyi volt a sztorijuk. Még ha valami nagy nevű harcművész színészt megszereznének a szerepre, de ilyen meg nincs, vagyis van, de 50+ évesek már, közel a 60-hoz inkább, az utánpótlás meg elég satnya.
  • KoLaMan #8
    Én sem nagyon értem a dolgot.
    OK, azt még valahogy (bár nehezen) elfogadom, ha egyes régi sikereket elővesznek, és némileg újra gondolva az ifjabb generáció miatt, majd jó szaftos CGI technikával nyakon öntve, mai színészekkel tálalják.
    De ez? Itt nincs helye CGI-nak, Bruce Lee (és a filmbéli koreográfia ) überelhetetlen - mi a fenét lehet ezen újra forgatni?
    Szinte látom előre: itt ketrecharcosok lesznek majd, és nem első vérig, hanem halálig, nem kardok, hanem UZI-k, és ide épülnek be a jófiú-csávók, stb. - bánom is én, de mi a fenének kell egy klasszikusra hivatkozni? Undorító, mikor egy régi klasszikus nevével akarnak eladni gyenge utánzatot.
    (OK, talán messzire mentem, hiszen még csak terv a film - de gyanítom, hogy nem tévedtem sokat.)
  • cateran #7
    "Lee a legnagyobb király, szóval jöhet ezerrel"

    Nem tudom hogy mondjam, de.....Lee halott...mar regota...szoval nem lesz a filmben...Marpedig 1 olyan film, ami miatta es csakis miatta lett sikeres...egy ilyen film rebootja tutira sikeres es jo lesz...ja, nem...
  • Zombee #6
    Toljad csak a rimékeket, az való neked!
  • Jagdgeschwader #5
    Remélem a halálát is körbejárják kicsit bővebben, azért elég fitt pacák volt és 32 évesen halt meg/lett merénylet áldozata. Jó lenne tudni kinek volt ennyire az útjában, a maffiától a konzervatív harcművészekig bárki szóba jöhet.
  • Zoliz #4
    Hátha lesz valami új amivel gyalázzuk az eredetet. Vagyis átköltjük.
  • kalapos01 #3
    Lee a legnagyobb király, szóval jöhet ezerrel, szerettük az eredetit, bár az ilyen tournamentes sztorik már elégé lecsengtek. Remélem, sikerül valami újat kitalálni.
  • Paddy #2
    Ezek a drága jó emberek abban a tengeren túli agyhalott országban nem tudják, hogy Bruce Lee-t senki nem képes helyettesíteni. Vannak filmek amiket békén kell hagyni és nem rebootolgatni.
  • Ender Wiggin #1
    na ennek aztán végképp nincs értelme...