Szekeres Viktor

Még pocsékabbul festenek a Han Solo-film bevételei

Lehet, hogy még a 400 millió dolláros összbevételt sem éri el a Solo.

A kárörvendők, köztük sokan, akik nem is látták a filmet, így nem tudják, hogy nekik tetszene-e, ismét örülhetnek, hiszen a Solo: Egy Star Wars-történet (Solo: A Star Wars Story) a gyenge kezdés után meg gyengébb folytatást produkált a mozikban. A nyitónapi nézők nagy részének ugyanis hiába jött be a film, mindez nem fordult át különösebben pozitív szájhagyományba, ugyanis a bevételei mind Amerikában, mind pedig Amerikán kívül erősen megzuhantak.

Ez azt eredményezte, hogy mindkét színtéren nagyjából 30 millió dollár folyt be a vetítésekből, vagyis a film bevételei 264 millió dollárra kúsztak fel. Ami önmagában nem hangzik rosszul, azonban egyben azt is jelenti, hogy a sajtóinfók szerint nagyjából 300 milliós költségvetésű darab jó eséllyel még 400 milliós globális összbevételre sem fog szert tenni, ami a milliárdos bevételű korábbi epizódok fényében eléggé nagy kudarc, s konkrétan azt jelenti, hogy a Disney anyagilag jobban járt volna, ha az eredeti rendezők kiszállása után inkább abbahagyja a forgatást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #16
    Ok, vettem, bocs a hangvételért.

    Ha bukik a film az szerintem nem a film minősége miatt van, mert az nem rosszabb, mint az utóbbi évek filmjei. Az üzleti stratégia bukott. Mindig valami nagy dobást akarnak összehozni, pedig csinálhattak volna ennyi pénzből egy jó kis Solo tv sorozatot. Vagy kisebb filmeket, amelyekkel kisebb hasznot lehetett volna talán nagyobb biztonsággal beseperni. De mindig "Halálcsillagot" akartak inkább építeni.

    Mondjuk pl. az Ewokos mellékszálfilmek eléggé elhasaltak anno, lehet azért nem kockáztatták az ilyet. De szerintem a Solo-t sokkal kevesebb pénzből is ki lehetett volna hozni és akkor viszont nyernek a bolton. Egy 150 milkós film sem nézett volna ki sokkal rosszabbul.
  • zetortraktor #15
    Ha véleménynek festett volna, amit írtam, akkor rosszul fogalmaztam. Nem láttam a Solót, nem is akarom kritizálni, csak a szarozók szemszögéből írtam. Szerintem, ha klasszikus sablonokra épít, akkor bejönne nekem, és ha különáll, akkor lehet, hogy meg is nézem valamikor, de nem nagyon ismerem a Star Warst. A fiam mindenesetre imádta.
    Utoljára szerkesztette: zetortraktor, 2018.06.05. 19:59:57
  • wraithLord #14
    Igen, sokan mondták, hogy ugyan Ehrenreich nemhogy Han Solo-t nem hozta (ami tkp. önmagában nem nagy csoda.), hanem kb. semmit sem hozott... Viszont nem is rontotta el a filmet, a többiek jók voltak, és egész kellemesre sikeredett a film.
    (Amellett, hogy természetesen a végletekig sablonos. De ez sem meglepő...)
  • NEXUS6 #13
    Jól érzékelem, hogy akkor te nem nézted meg, és aztán így kritizálod a filmet?
    Vagy valamit félreértettem?
    Mondjuk én azért amikor valamit savazok azt megnézem, mert érted, a tinik mondják mindenre, hogy az undorító, főleg olyanokra, amit nem ismernek, vagy csak nem jutnak hozzá.

    Megnézve a filmet nekem 2 dolog jutott eszembe,
    1. úgy érzékelem, hogy eddig pont a sok művészi nézőpont az extra jólmegmondás verte szét ezeket a filmeket.
    2. A Solo egy tökéletesen sablonos, kommersz nagyüzemi termék. De ez nem azt jelenti, hogy rossz. Pont olyan, mint az előzmény trilógia volt. A 70-es, 80-as évek kalandfilmjeinek fő motívumait használta, amiben akkor Spielberg volt a menő, de úgy tűnt Lucas is mestere ennek. Azt hittük, hogy Lucas is ismeri ezt a mozikészítést, de a későbbi filmjeiből kiderült, hogy akkoriban vagy erősen fogták a kezét, vagy ő maga nem mert nagyon egyénieskedni, eltérni a szórakoztató filmkészítés szabályaitől, amit viszont később sajna, az előzmény trilógia elkövetésekor elkövetett.
    Aztán jöttek a Díznivel az új srácok, és azt hitték hogy mindent szabad, pont mint Lucasnak, hiszen azt is kajálták a népek, amivel szépen tovább erodálták az egész frencsájzt.

    Lehet, hogy eretnekség, de ha a SW filmeket úgy definiáljuk, mint egy trendi, de nem túl mély, meglehetősen sablonos űrben játszódó kalandfilmet, akkor az előzménytrilógia óta ez az első igazán jól sikerült SW film. Ami persze nem biztos, hogy mindenkinek bejön. Mert sajna elszállt pár évtized, és az SW Lucas előzménytrilógiás vandálkodásával kapott valami fanyar szerintem nem igazán professzionális, sok helyen épp hogy elég kommersz ízt. Van aki ebbe tudatosságot magyaráz, ami valójában csak kb annyira mély, mint ahogy Ridley Scott totálisan lenullázta az Alien univerzumot két filmjével, ráadásul valahol még büszke is erre. Ami ha kicsit dúrva akarok lenni, akkor szánalmas, még ha olyan emberről van is szó, aki egy rakat jó filmet csinált.

    Aki meg úgy fikázza most ezt a filmet, hogy nem vette a fáradtságot sem, hogy megnézze, azt egyszerűen csak sajnálom.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2018.06.05. 15:21:32
  • zetortraktor #12
    " Ennyire sz_rul megy, hogy gyorsan össze kellett b.szni még egy SW filmet, hogy csöpögjön be valami ? Ezekből a f.sokból a Zsivány egyes volt jó, többi unalmas. "

    Ennyire jól megy, hogy csinálják a filmeket ezerrel. Ha van lehetőség profitra szert tenni, rajtad kívül ki lenne az a süsü, aki nem próbálna szert tenni rá?

    Én elhiszem, hogy unalmasak, de nem értem, hogy miért vagy kiakadva? Megnézted őket hű fogyasztó módjára? Igen. Akkor meg? Annak sokkal több joga van elégedetlenkedni, aki nem nézte meg a Han Solót, mert nem érdekelte. És most (csodák csodájára, teszem hozzá), rohadt sokan így tettek. Ők a tudatosak, akiket nem lehet csak úgy moziba vinni. Aki megnézi és utána még hisztizik is, az..., nem tudom. Úgy kell neki? Légy öntudatosabb, nem menj el minden szarra, és ha elegen tesznek így, akkor észre fogod venni, hogy ennyi Star Wars-film sem lesz. És akkor teljesülhet a vágyad, nem lesz minden évben SW, csak minden három évben. Mert úgy tűnik, hogy páran erre vágynak.
  • zetortraktor #11
    Persze. Ahogy azt Móricka elképzeli. Pont most derült ki, hogy a nézőt még sem a cím meg a név érdekli, hanem a sugallt tartalom. Ha a Star Wars és a Han Solo nem adta el ezt a filmet, akkor azért illene rájönni, hogy egy Darth Vader plecsni miatt semmi nem lesz siker. Ha van is mögötte valami, akkor igen.
  • Paddy #10
    Tessenek már készíteni egy sitheket középpontba állító SW-t vagy egy R kategóriás Vader spinoffooottttt! Majd akkor szárnyalnak a bevételek!
  • Jawarider #6
    Ennyire sz_rul megy, hogy gyorsan össze kellett b.szni még egy SW filmet, hogy csöpögjön be valami ? Ezekből a f.sokból a Zsivány egyes volt jó, többi unalmas.
  • mrzed001 #5
    "az SW fan-oknak meg bármi bejön a messzi-messzi galaxisból"

    Tévedsz. A fan-ok a legkritikusabbak.
    Én is többször leírtam már, miért volt egy igencsak "feledhető" film a Solo.
    És még bele se mentem olyan apróságokba, mint a totál elQrt univerzum tele rabszolgákkal minden szegletébe (a birodalom által vezetettbe is, akik amúgy totál ellene voltak).
    Nem is tudom, mintha egy filmet nem láttak volna még SW-ból a készítők. A birodalomból holmi rabszolgatartó nácikat csináltak (pedig a nácik sem voltak rabszolgatartók, nem úgy amerikai "dicsőséges" ellenfeleik)
  • Ender Wiggin #4
    nem lehet nem érszrevenni, hogy a cikkszerző minden solo-s írásban próbálja fricskázni azokat, akik kritikusak a filmet vagy a disney-féle irányvonalat illetően. csak kár, hogy nem elég intelligens ahhoz, hogy burkoltan tegye...