Szekeres Viktor

A vártnál is jobban besült a Han Solo-film Amerikában

Lehet, hogy még négy nap alatt sem lesz meg a 100 millió dollár Han Solónak Amerikában.

A Disney előzetesen 130-150 millió dolláros bevételt várt a Solo: Egy Star Wars-történet (Solo: A Star Wars Story) című filmtől a hosszú hétvégére, azonban ebből lehet, hogy a 100 millió sem lesz meg, ugyanis a film bevételei szombaton a vártnál is nagyobbat zuhantak, és már teljesen esélytelen, hogy vasárnapig elérjék az egy nappal korábban becsült 93-95 milliós eredményt, a 300 milliós költségvetéssel rendelkező alkotás a hétvégét 83,3 millió dollárral fogja zárni, ami a négy napos ünnepi időszak alatt talán felkúszik 100 millió dollárra.

Ez persze még mindig az év negyedik legjobb kezdése az Avenger 3, a Black Panther és a Deadpool 2 mögött, de mindez nem jelent sokat, ugyanis utóbbi 125,5 milliója és a negyedik A Quiet Place 50 milliója között elég nagy volt a hely, hogy a Solo beférjen - érdekes lesz nézni a nyári bemutatókat, hogy hány premier fog bekontárkodni a Star Wars-sztori elé. Ez a nyitány mindenesetre azt jelenti, hogy a film összességében 205-230 milliós bevételt fog produkálni Amerikában, ami rettenetesen kevés, és előre vetíti, hogy a Disney a következő Star Wars-antológia epizód költségvetését jelentősen csökkenteni fogja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #5
    "hanem csökkenti a költségvetést amitől még rosszabb lesz. "

    De hol ebben a logika? Nem a külsőségek miatt lesz jobb egy film. Ha kevesebb a pénz a csicsára, akkor sokkal nagyobb hangsúlyt, sokkal több időt fektetHETnek a szkriptre, a történetre, a karakterekre. Az csak javíthat egy filmen, ha a figyelem nem az effektekre összpontosul.
  • Zombee #4
    Egy Boba Fett filmnél akár még be is jöhet a költségcsökkentés, oda nem kellenek epikus űrcsaták. Más kérdés, hogy itt se volt, mégis nagyon sokba került a film.
    És nem gondolnám, hogy egy Star Wars reklámkampányára extrém sokat kellene amúgy költeni, az előzmények miatt a név eladja, lehetne kicsit költségeket átcsoportosítani. Meg jobban színészt választani, legalább a főszereplő legyen már jó.
  • grobs #3
    "előre vetíti, hogy a Disney a következő Star Wars-antológia epizód költségvetését jelentősen csökkenteni fogja"

    Nem a minőségre figyel oda jobban, hanem csökkenti a költségvetést amitől még rosszabb lesz. Alakul ez.
  • Zombee #2
    Megnéztük szombaton. Nem a költségvetés volt a baj, hanem a színészek, a sztori, a karakterek hiánya. A Solot játszó gyerek teljesen alkalmatlan ide, a csaj a szokásos semmi, a főgonosznak szánt akárki meg annyira sótlan, nem éreztem azt, hogy ő micsoda iszonyú kemény valaki. Lando is rossz volt, mint egy strici a 70-es évek Los Angelesében.

    Igen, tudom, az előzetes is sugallta, hogy nem lesz különösebben jó film, de mégis csak gyerekkori 20+ éves rajongás a Star Wars, meg annak idején a Rogue One előzetese sem győzött meg, a film pedig jó volt. Ez sajnos nem jó. Nem is rossz, inkább csak egy teljesen átlagos, ártalmatlan akciófilm, amiben van néhány ismerős karakter.
    Utoljára szerkesztette: Zombee, 2018.05.28. 11:47:29
  • ddt500 #1
    Gondolom ha nem kell a 80% újraforgatni akkor nem kerül 300 millióba.