Szekeres Viktor

Előzetest kapott a Holtodiglan írójának új krimije

Az Éles tárgyak nyáron érkezik az HBO-ra.

Július nyolcadikán mutatja be az HBO az Éles tárgyak (Sharp Objects) című krimisorozatot Amy Adams főszereplésével. A szériát Gillian Flynn regénye alapján készítik - az írónőt a többség a Holtodiglan című David Fincher-film alapjául szolgáló történet kitalálójaként ismerhetik. A sorozat itthon is Amerikával egy időben válik elérhetővé az HBO GO-n, és pár órával később az HBO-n is bemutatásra kerül.


Az itthon is megjelent könyvalap hivatalos tartalma a következő: "A fiatal chicagói újságíróra, Camille Preakerre nyugtalanító megpróbáltatás vár néhány hónapos pszichiátriai kezelését követően: főszerkesztője visszaküldi fojtogató szülővárosába, hogy az ott történt gyerekgyilkosságokról tudósítson. Camille évek óta alig beszélt neurotikus, hipochonder anyjával, tizenhárom éves, gyönyörű féltestvérét, a poros kisváros lakóit valamiképp a markában tartó Ammát pedig utoljára óvodásként látta. A viktoriánus stílusú, kísérteties családi házban Camille-t megrohanják boldogtalan gyerekkorának emlékei, és akaratlanul is azonosulni kezd a meggyilkolt kislányokkal. Miközben egyre mélyebbre rántják sötét múltjának démonai, és felszakadnak soha be nem gyógyult sebei, versenyfutásba kezd az idővel, hogy kiderítse, ki lehet a tettes. Ha Camille túl akarja élni életveszélyes visszatérését, nem tehet mást, mint hogy egyszer és mindenkorra összerakja múltja kirakós játékának darabjait."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!