SG.hu·

Bejelentették az új Star Wars-tévésorozatot

Bejelentették az új Star Wars-tévésorozatot
Ősszel érkezik a Star Wars Resistance.

Miután a Star Wars Rebels érdeklődés hiányában megszűnt a Disney XD csatornán, mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy csak idő kérdése, míg nem jelentenek be egy újabb animációs Csillagok háborúja-szériát David Filonitól és kreatív csapatától, akik már a Clone Warst is jegyezték pár éve. A Disney Channel és a Lucasfilm új szériájának címe Star Wars Resistance, vagyis Csillagok háborúja: Ellenállás lesz, és a tervek szerint ősszel mutatkozna be a Disney Channel műsorán, hogy aztán valódi otthonába, a Disney XD műsorára kerüljön.

Az új sorozat története a Star Wars: The Force Awakens, azaz Az ébredő Erő eseményei előtt játszódna, a középpontjában pedig egy, az Ellenállás által beszervezett ifjú pilóta lenne, egy bizonyos Kazuda Xiono, akit egy szigorúan titkos küldetéssel bíznak meg, hogy kémkedjen az Első Rend növekvő fenyegetése kapcsán.

A sorozatban szerepet kapna a sokak által kedvelt új droid, BB-8 is, valamint az új karakterek mellett olyan, filmekből ismert közönségkedvencek is feltűnnének, mint Poe Dameron és Phasma, akiknek a szinkronhangjai azok a színészek lennének, akik a filmekben is játszották őket, vagyis Oscar Isaac és Gwendoline Christie. A főbb szereplők hangjai a következők lesznek: Christopher Sean, Suzie McGrath, Scott Lawrence, Myrna Velasco, Josh Brener, Donald Faison, Bobby Moynihan, Jim Rash és Rachel Butera.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Ender Wiggin2018. 05. 01.. 20:04||#5
A 2008-ban indult Klónok háborúja a sötétebb tónusával, moralizálással és minimális jópofáskodással hiánypótló volt. Persze az még a Disney hatalomátvétele előtti időkben jöhetett létre. Ugyanazok a készítők a Rebels-szel már nem tudtak hasonó minőséget, lehet, nem véletlenül.
© NEXUS62018. 05. 01.. 01:01||#4
"A sorozatban szerepet kapna a sokak által kedvelt új droid, BB-8 is, valamint az új karakterek mellett olyan, filmekből ismert közönségkedvencek is feltűnnének, mint Poe Dameron és Phasma, akiknek a szinkronhangjai azok a színészek lennének, akik a filmekben is játszották őket, vagyis Oscar Isaac és Gwendoline Christie."
Höhöhö, Hát valóban Bibiéjt volt akinek hármuk közül a legtöbb szövege volt az új mozi sorozatban eddig. Mind a teletabi pilcsi, mind Faszma csak van, de minek, mert szerepet nem nagyon kapnak. Még Isaacen látszik valami lelkesedés, de hiába próbálkozik, ha a legnagyobb szerepe az volt, hogy a nyóc elején elsütött egy kínos telefonbetyár viccet, Faszma meg a hétben elküldte a neve ellenére nem magas szőke északi fiatalember szintén nem túl karakteres főszereplőt, hogy fürgyön le, meg beszélje meg a poszttraumás szindrómáját az agyassal, oszt kb ennyi.

A Rebels meg tényleg jó kis sorozat volt, némelyik része elég ütős, nem annyira gyermek mese, szal nem is értem, hogy emellett hogy tudnak a nagy filmek sztoriban ilyen szinten alul teljesíteni?
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2018.05.01. 01:02:19
© bmw2018. 04. 30.. 23:41||#3
Disney elb...zta az egeszet.....
© Cyberdog2018. 04. 30.. 21:57||#2
Hát ha nem mindig a Új remény előtti időket filmesítenék meg állandóan akkor talán érdeklődés is lenne rá. Bár én a Rebels-t kedveltem, de ha szentírásként ragaszkodnak a New Hope-ban elhangzottakhoz, hogy kiirtották mindegy szálig a Jediket, akkor borítékolható Ezra és Kanan sorsa. Így nagy poént nem lőnének le a halálukkal.

Ez olyan mint mikor a Passiot néztem a moziba és mellettem megkérdezte a csaj a barátját - Jézus szenvedését látva - hogy "Most megfog halni?" mire a barátja komoly hangon közölte "Ugyan már, hisz Ő a főszereplő" miközben én hangosan nyerítettem a röhögéstől. 😊))

Félretéve a sztorizgatást.
1) Akárhogy is de a Klónháború és az ellenállás közti időszakból így is fogunk kapni jó rakattal filmeket, meg egy élőszereplős sorozatot.
2) ideje lenne ha Disney végre nem a SW Univerzum minimalista megvalósítására helyezné a hangsúlyt
3) ha végre felhagynának az emberközpontú sztorikkal. Most komolyan b*szott nagy az a galaxis és csak emberek laknak benne?

Még a Klónok háborúja sorozat is törekedett a sokszínű galaxis bemutatására. Még a Rebels is, de az élőszereplős filmeknél a Disney ezt valahogy elfelejtette.

"...sokak által kedvelt új droid, BB-8..."
???
Bár ebben lehet valami. A Star Wars hardcore fanok en bloc utálják az új SW szériát. Azt lehet, hogy az egyetlen értékelhető dolog számukra az a sárga guruló bigyó.
© jkedzs2018. 04. 30.. 19:13||#1
"Miután a Star Wars Rebels érdeklődés hiányában megszűnt a Disney XD csatornán"
Mégis csak van ízlése az embereknek? lol
Nem vagyok biztos benne, hogy ez az új sokkal jobb lesz...
XD - hogy stílusos legyek