SG.hu·

Lehet, hogy a Bosszúállók 3 sikeresebb lesz a Fekete Párducnál

Lehet, hogy a Bosszúállók 3 sikeresebb lesz a Fekete Párducnál
Az Avengers 3 erős nyitánya még a Fekete Párduc bajszát is megrángathatja.

Az nem számít akkora meglepetésnek, hogy az új Avengers nagyon sok embert érdekelt, habár azon meglepődhettünk, hogy még a Star Wars 7-et is lebirkózta az előzetes becslések szerint a nyitányával. Az azonban fel sem merül, hogy a képregény-film amerikai összbevételei valaha is elérnék Az ébredő Erő 900 milliós amerikai teljesítményét, sőt, egyelőre az sem, hogy a Black Panther Marveles rekordja veszélyben forogna - legalábbis az amerikai.

A Fekete Párduc hétvégén Amerikában mindössze 11%-os csökkenést produkálva ugyanis 4,4 milliós bevételt produkált, s ezzel a hétvégi toplistán a 8. helyről az 5.-re jött fel, 688 milliósra növelve bevételeit. Márpedig 250 milliós becsült nyitóbevétel ide vagy oda, a Bosszúállóknak nagyon nehéz lesz ilyen magasra jutnia, tekintve, hogy második rész 191 milliós kezdés után 459 milliós bevételt szerzett, márpedig annak jobb volt a kritikai és nézői fogadtatása a mostani résznél. Persze, ha a film olyan hosszabb távú siker lesz, mint az első rész, ami 207 milliós start után jutott el 639 millióig, akkor bármi előfordulhat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© UUUU2018. 05. 10.. 19:48||#6
Worldwide: $1,243,964,425
2 het alatt.
© UUUU2018. 04. 30.. 23:04||#5
Nem fog szerintem, ellenben elfogja vinni az osszes bevetelt a Black Panther elol, mert inkabb az ujra fognak a nezok beulni, es mint irtam, sokkal jobb film is a BPnel.
© zetortraktor2018. 04. 30.. 20:59||#4
Ebben igazad van, de a BP abnormális ívet írt le utána, nagyon lassan esett vissza a bevétele - jó összehasonlítás, hogy az Avengers 2 191 milliós start után 459 millióig jutott el, míg a BP alig 10 millióval erősebb starttal, majdnem 250 millióval fog többet hozni. Ha az Avengers 3 olyan tempóban csökken, mint a BP és több, mint triplázódik a végére, akkor simán előzni fog. De ha csak két és félszeres lesz a szorzó, akkor bőven elmarad tőle. És a második részből kiindulva inkább ez valószínűbb. Szerintem.
© UUUU2018. 04. 30.. 19:08||#3
Amerikaban is, konnyen meglehet, hiszen a nyito heten egy negyedevel azaz kozel 60 millioval tobb bevetelt hozott mint a Black Panthers.
© zetortraktor2018. 04. 30.. 18:50||#2
Világszinten szinte biztosan. Amerikában szinte biztos, hogy nem.
© UUUU2018. 04. 30.. 17:50||#1
Nem lehet, hanem biztos, raadasul koroket ver a Fekete Parducra, mint filmalkotas.
+1