Szekeres Viktor
A védelmező 2: itt az első előzetes
A plakát után már itt is az első trailer.
Jól sejtettük, hogy a plakát után az első trailert is megkapjuk A védelmező második részéhez, azaz a The Equalizer 2-höz, hiszen már nincs olyan sok hátra a premierig, amire júliusban kerül sor. Sőt, nem csak az első előzetest kaptuk meg, hanem rögtön a másodikat is, ugyanis az amerikai piac mellett a nemzetközire készült videót is kiadták. Ezeket érdekes lehet összevetni, ugyanis általában nagyon tudatosan rakják össze őket a különböző ízlések és preferenciák kielégítése végett.
Érdekesség, hogy Denzel Washington még sosem szerepelt pályája során folytatásfilmben, de egyszer minden sorozat véget ér. Több, mint 30 év alatt a színésznek még egy filmjét sem folytatták, és nem azért, mert nem ért el sikereket - sőt, mint ismeretes, jelenleg ő számít a legbiztosabb bevételeket hozó színésznek. A védelmező azonban eleve folytatás után kiáltott, hiszen egy tévésorozat mozis verziója volt, s akik már látták A védelmezőt, azok egyöntetűen állítják, hogy az egy szuperhősös eredettörténetre hasonlított, így logikus húzás volt, hogy nem ér véget egy felvonás után.