Szekeres Viktor

Már címe is van a jövő év legjobban várt sárkányos filmjének

A How to Train Your Dragon 3 címet kapott.

A Universal Pictures még 2016-ban jelentette be, hogy csak 2019-ben fogja bemutatni az Így neveld a sárkányodat-sorozat (How to Train Your Dragon) harmadik részét, azon belül is március elsején. Akkor azonban még nem derült ki, hogy milyen címen kell keresni a filmet, most viszont végre erről a titokról is lehullt a lepel. A film címe How to Train Your Dragon: The Hidden World - az alcím tükörfordításban "Rejtett világ"-ot jelent.

Remélhetőleg jövő tavasszal valóban be is mutatják a régóta húzott, halasztott filmet, hiszen eredetileg 2016. június 17-e, majd 2017. június 9-e volt a céldátum, hogy azok után 2018. június 29-ére lőjék be a filmet, melynek premierjét később előrehozták május 18-ára, hogy aztán a(z elvileg) végleges 2019. március elsején horgonyozzanak le.

Talán a tologatásnak ahhoz is köze van, hogy a második film nem szerepelt túl jól hazájában. Amerikában az első részt remekül fogadták, azonban annak 217,5 millió dolláros bevételeit a folytatás alulmúlta, mindössze 174 millió dollárt termelt. A nemzetközi piac persze kompenzált, ugyanis Amerikán kívül 277 millió dollárról 444 millióra nőttek a bevételek a második epizódra. Az animációs folytatásokhoz hasonlóan idehaza ez a film is hatalmas kasszasikert aratott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    Már a második is csak alig volt nézhető... a tévésori meg egyenesen borzasztó.