Szekeres Viktor

Az utolsó pillanatban kikerült a hazai mozikból a Disney egyik idei nagy durranása

Nem kerül mozikba itthon az Időcsavar.

A nagy hollywoodi stúdiók közül akadt olyan, amely több, mint két tucat filmet mutatott be 2017-ben a mozikban, de egy kivételével mindegyik premierszáma elérte legalább a 10-et. Az egyetlen kivétel a Disney volt, mely megelégedett csupán hét premierrel. Na, de milyen premierekkel! Verdák 3, Coco, Karib-tenger kalózai 5, Thor 3, Star Wars 8, A galaxis őrzői 2 és A szépség és a szörnyeteg. Mindegyik film rengeteg bevételt hozott, a Disney pedig lazán nyerte az évet.


Ez alapján azt mondhatjuk, hogy a stúdió biztosra megy, és amit bemutat, azt azért teszi, mert tudja, hogy nem nyúlhat mellé, még a Karib-tenger kalózai 5 is hiába bukott nagyot Amerikában, nemzetközileg tarolt. Idén azonban valami hiba csúszhatott a gépezetbe, mert bár ugyan a Fekete Párduc konkrétan minden idők legsikeresebb filmjei közé kerül, a stúdió második premierje, az Időcsavar (Wrinkle of Time) mind anyagi, mind kritikai bukás volt - a 40%-os RT-mutató és a 87 milliós amerikai bevétel önmagáért beszél. Sőt, olyannyira önmagáért, hogy a stúdió úgy döntött, hogy inkább csökkenti leendő veszteségeit, és több országban visszavonja a film tervezett premierjét, így mi sem láthatjuk a filmet április második hetében, annak ellenére, hogy a Forum Hungary már tavaly nyáron reklámozni kezdte. ** ** Aki most hirtelen aggódni kezdene a Disney-ért, annak javasoljuk, hogy ne tegye, hiszen erre az évre még 8 film premierjét tervezik: Bosszúállók 3, Hangya 2, Rontó Ralph 2, A hihetetlen család 2, valamint az új Mary Poppins-filmét, a Han Solo-mozifilmét, egy élőszereplős Micimackó-filmét, valamint egy Diótörő-filmét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!