SG.hu·

Készül Az utolsó csillagharcos rebootja

Készül Az utolsó csillagharcos rebootja
Nyolcvanas évekbeli gagyiscifiből készül új változat.

Annak ellenére, hogy Az utolsó csillagharcos (The Last Starfighter) nem számít túl elismert filmnek és talán még a kultstátusz is elkerülte, nagyon sokunkban ébreszt kellemes, gyermekkori mozis emlékeket. És lehet, hogy nemsokára újabb gyerekek fognak diadalittasan a levegőbe csapni a film megnézése után, hiszen új változatot fog kapni. Legalábbis ez Hollywood terve.


Gary Whitta, aki többek között a Zsivány Egyes vagy az Éli könyve forgatókönyvét írta, tweetben beszélt arról, hogy Jonathan Betuel közreműködésével dolgozik az 1984-es Az utolsó csillagharcos rebootján, aminek kapcsán pár koncepciós vázlatot meg is osztott követőivel. A képeket Matt Allsopp készítette.

Betuel, aki az eredeti alkotás írója 2015-ben már megpróbálkozott egy Az utolsó csillagharcos-tévésorozatot készítésével The Starfighter Chronicles címmel, azonban ebből a projektből nem lett semmi. Annak a változatnak az volt érdekessége az lenne, hogy nem a mozifilm sztoriját ismételte volna meg, vagy vitte volna tovább, hanem egy teljesen új megközelítést alkalmazott volna, mely egy földönkívüli rendőri szervezetről szólt.

Érdekességképp íme az eredeti Az utolsó csillagharcos tartalma: "Alex Rogan vándor életmódot folytat édesanyjával egy lakókocsi fedélzetén szerte az országban. Az utolsó csillagharcos című játékot játssza naphosszat. Egyszer csak megüti a felső ponthatárt és megjelenik előtte egy furcsa ember. Centauri utazásra hívja Aexet, aki elfogadja az ajánlatot. Amikor elrepülnek, Alex rájön, hogy a Rylos bolygó felé szállnak, ahol pilótákat képeznek ki a csillagközi háborúra Xur ellen. Alexet azonban hazaküldik, amint kiderül, hogy véletlenül sorozták be. Xur emberei felrobbantják az indítópályákat, így Alexnek mégiscsak vissza kell térnie a seregbe, mint az utolsó csillagharcos."

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Merces22018. 09. 20.. 19:51||#10
Faszom, meglovagoljuk az ernest cline nosztalgiavonatot? Kifordul a belem ezektöl a szaroktol.
© professional2018. 04. 05.. 15:33||#9
Geci jó kis film volt!
"Köszöntelek Csillagvadász! A Csillagközi Szövetség újjonc vadászpilótája vagy!"
Hányszor álmodoztam róla, hogy értem is eljönnek majd egyszer...aztán lófasz se történt, de a film maga extra nagy hatással volt rám annó!
Utoljára szerkesztette: professional, 2018.04.05. 15:34:21
© Cyberdog2018. 04. 05.. 14:48||#8
Igen ezt akartam én is mondani. A legkorábbi filmek egyike, amelyben 3D-s számítógépgrafikát alkalmaztak. Azaz a CGI effektek egyik úttörője volt.

S azért a kult mivoltát sem vitatnám, hisz számos más médium felhasználta. Videojátékok készültek belőle arcade és otthoni számítógépre és konzolokra, sőt a FASA Corp. külön táblás szerepjátékot fejlesztett ki rá.
https://boardgamegeek.com/boardgame/9569/last-starfighter-combat-game

A folytatásról meg annnyit, hogy nem ez az első alkalom, hogy tervezik. 2012-ben Seth Rogen és Steven Spielberg is jelezte, hogy elkészítenék a folytatását vagy egy remake-t,
2008-ban is volt egy próbálkozás egy folytatás előkészítésére.
2015-ben meg TV-s reboot-t terveztek ahol a forgatókönyv el is készült. De Jonathan R. Betuel az író többször is jelezte, hogy nem kíván folytatást a filmnek.

A friss hírrel kapcsolatban annyit, hogy Betuel rábólintott végül a folytatásra és Gary Whitta-val szorosan együttműködik a folytatás elkészítésében. Ezt Whitta írta a tweet oldalán.
Utoljára szerkesztette: Cyberdog, 2018.04.05. 14:50:11
© Vanek úr2018. 04. 05.. 14:14||#7
Csatlakozom a kommentelők véleményéhez; a cikkíró kicsit alulértékelte ezt a művet. Nekem is tetszett akkoriban, és többször is megnéztem. Vagyis igen, én sem vagyok mai csirke, és látom, hogy a mai látványvilágú filmek között tényleg 'gagyi'-nak tűnhet; de akkoriban (sok évtizeddel ezelőtt) ez bőven jó volt.
© Paddy2018. 04. 05.. 14:11||#6
Grammar nazi "Annak a változatnak az volt érdekessége az lenne"

Nem kéne hozzányúlni, a régi jó volt és most is jó. Nem lesz ez így jó more.
© cateran2018. 04. 05.. 13:57||#5
Gagyiscifi meg "Annak ellenére, hogy Az utolsó csillagharcos (The Last Starfighter) nem számít túl elismert filmnek"

Marmint a cikkironal.....A Tron mellett (es az SW alatt) a 80-as evek 1ik legismertebb uroperaja akkorban brutalisnak szamito CGI-vel....Persze 12-13 eves fejjel (vagy hany evesek az SG cikkiroi..) valoban gagyinak tunhet az alig 34 eves film...




Utoljára szerkesztette: cateran, 2018.04.05. 13:57:58
+1
© Ender Wiggin2018. 04. 05.. 13:54||#4
Teljesen vállalható film ma is. És itt jüön a költői kérdés: egy mai gyerek miért nem nézheti meg az eredetit? Mi indokolja a modernizálást? A pénzen kívül, úgy értem.
© Voltan2018. 04. 05.. 12:02||#3
Hehe, dettó. Gyerekkorom egyik nagy kultfilje volt. Objektív véleményt ne is várjon tőlem róla senki 😊 Hogy megér-e egy rebootot, az már más kérdés.
© Gyuszopapa2018. 04. 05.. 11:46||#2
Nekem tetszett.Szórakoztató volt.
© Wowbagger782018. 04. 05.. 11:43||#1
Azért a "gagyiscifi" jelző túlzóan lehúzó. Látványban és story-ban bőven hozza a Tron színvonalát, csak a Tron-nal szemben ez nem lett kult.

Gyerekkoromban még moziban néztük meg. A kocsonyás pali a takaró alatt máig beleégett a retinánba😊
+1