Szekeres Viktor

Alig kezdődött el az év, és már három mozifilm kapott 18-as karikát

A Korhatár Bizottság keményen indította az évet.

A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 20. § (1) bekezdés értelmében a Magyarországon forgalomba kerülő filmalkotásokat a kiskorúak egészséges szellemi és lelki fejlődése érdekében a törvény 21. §-ban meghatározott kategóriákba be kell sorolni. Ennek céljából a mozgóképszakmai szervezet létrehozta és működteti a Korhatár Bizottságot, amely bizottsági ülés keretében javaslatot tesz a filmalkotások kategóriákba sorolására.


A Bizottság tagjai, természetesen munkaköri kötelességből ezért elég sok mozifilmet néznek premier előtt, és úgy tűnik, az év elején bemutatásra kerülő filmekkel különösképp szigorúak voltak, ugyanis már három alkotás kapott tőlük 18-as karikát, azaz a legmagasabb, kereskedelmileg még tolerálható korhatárt.


Azon minden bizonnyal nem lepődik meg senki, hogy az első két rész után A szabadság ötven árnyalata (Fifty Shades Freed) is kiérdemelte a 18 éven aluliaknak nem ajánlott címkét, miképp a magyar A hentes, a kurva és a félszemű előzetese is már jó ideje 18-as karikával megy a mozikban. Azonban a jövő héten bemutatásra kerülő 68 lepedő (68 Kill) esetében egyeseknek váratlannak tűnhet első pillantásra a tiltás.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!