Szekeres Viktor

Csak 2019-ben látunk ismét Game of Thronest?

Úgy tűnik, jövőre nem kapunk Trónok harcát.

Eddig sem tűnt valószínűnek, hogy 2018-ra elkészülne a Game of Thrones utolsó szezonja, de most még tovább csökkent a valószínűsége, hiszen újabb közreműködő emlegetett 2019-es premierdátumot a sorozat kapcsán. Ezúttal a Sansa Starkot alakító Sophie Turner nyilatkozott ekképp.

Mint ismert, pár hónapja Casey Bloys, az HBO programmingért felelős igazgatója is elmondta, hogy a Game of Thrones idei szezonjának késése előrejelezheti azt, hogy mire kell számítanunk a 8. évaddal kapcsolatban. Ő arról beszélt, hogy a készítőknek előbb meg kellett írniuk a részeket, ami nyilván nem pár hetes folyamat volt, majd ezt követően ki kellett találniuk és meg kellett tervezniük a forgatási menetrendet, ami ugyancsak elég komplex művelet, ráadásul bekavart az is, hogy bizonyos időjárási körülményekre is szükség volt, illetve lesz egyes szegmensek felvételére, márpedig ennek hatására halasztódhat a forgatás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #2
    Hát, ez elég zombi viselkedés. A sorozatot kedvelő arról ismerszik meg, hogy szereti, amit néz és azt akarja, hogy minél tovább tartson. Aki azt akarja, hogy fejeződjön be, annak vagy nem tetszik a sorozat és egy zombi, aki csak néz maga elé. Vagy pedig azért akarj, hogy befejeződjön, mert saját maga képtelen befejezni, annyira ráfüggött. Ennek szerintem elég jó volt az első 2 vagy 3 szezonja, de a 4. közben én is kiszálltam. Az csak simán nézhető volt, annyi azért nem elég.

    "Bar ugy, hogy mar eltertek a konyvtol nem is ertem hogy lehet ez a cime... "

    Ejnye, nagyon új lehetsz a műfajban, mert kábé az összes könyvön alapuló tévésorozat eltér a könyvtől. Ez abban volt éppen különleges, hogy nagyon sok mindenben követte a könyvet. Eltértek ebben-abban, de miután lehagyták a könyvet, nyilván saját sztorikat kell kitalálni. És ez a legérdekesebb ezekben a sorozatokban.
  • bmw #1
    Ezt is mar ugy hizzak, hogy mar illik befejezni...
    Bar ugy, hogy mar eltertek a konyvtol nem is ertem hogy lehet ez a cime...