Szekeres Viktor
Bőrpofa - az indokolatlan erőszak kedvelőinek
Úgy tűnik, a Korhatár Bizottságnak, a holttestek nyalogatása és a kvázi nekrofil szex már nem fért bele a toleranciaküszöbébe. Pedig a Bőrpofánál voltak durvább filmek is nálunk.
Hogy tetszett a B?rpofa?
A mozgóképről szóló 2004. évi törvény értelmében a Magyarországon forgalomba kerülő filmalkotásokat a kiskorúak védelme, továbbá egészséges szellemi és lelki fejlődése érdekében kategóriákba kell sorolni. Minderről az NMHH Nemzeti Filmiroda hatósági eljárás keretében dönt a Korhatár Bizottság javaslata alapján. És ezt a besorolást a törvény rendelkezéseinek megfelelően kell közzétenni. Annak ellenére, hogy a Freeman Film eredetileg 16-os karikával látta el új horrorfilmjét, a Bőrpofát, az pár hete X-et kapott a döntnököktől, ami azt jelenti, hogy csak felnőtteknek szól, és mozikban kizárólag éjszakai idősávban vetíthető, azaz 22 és 5 óra között.
A Bőrpofa beállt azon filmek sorába, melyek időtlen klasszikusoknak kívánnak előzménysztorit biztosítani, afféle hasracsapós módon, tehát olyan történettel, amit most és minden kánontól függetlenül találtak ki, és nem azok fényében, amikre esetleg korábbi epizódokban céloztak. Az alapot természetesen a Texasi láncfűrészes-franchise jelenti, ami 1974-ben indult, és azóta négy folytatást is kapott, és ami a Sziklák szeméhez hasonló görcsmutánsos trancsírhorrorok közé tartozik Tobe Hooper klasszikusa óta. Filmünk a deformált, autóstopposokat láncfűrészével daraboló és ledaráló sorozatgyilkos ifjú éveivel ismertet meg minket.
Az 50-es években indító felvezetés során megismerjük a gyerek Jedet és igencsak abnormális családját, majd kisvártatva ugrunk tíz évet az időben, és egy elmegyógyintézetben indul a sztorink, ahonnan pár bentlakó megszökik és egy ápolónőt túszul ejtve elindulnak ámokot futni. Ha minderre nem került volna sor, Bőrpofa sem születik meg, így viszont még akár találgathatunk is, hogy miféle események vezettek el odáig, hogy valaki bőrmaszkot húzzon és láncfűrészt ragadjon. (Sőt, az sem biztos, hogy egyértelmű lesz sokaknak, hogy ki is Jed?)
A filmet a remek A betolakodó készítő párosa, Alexandre Bustillo és Julien Maury rendezte, és le a kalappal előttük, hogy a tipikusnak mondható kezdés után nem egy tipikus, slasher folytatást tettek le az asztalra, hanem inkább egy afféle Született gyilkosok-utánérzést. Ennek komolyabb kifejtésére persze nincs sok idő, de a törekvésekért azért jár a piros pont, mint ahogy az 50-es évekbeli környezetért is, hiszen valamiért a régmúlt borzalmai hatásosabbak és csontig hatolóbbak, mint a napjainkban lezajlók.
Mindez persze azt is jelenti, hogy a klasszikus Texasi láncfűrészes rajongói elég csalódottak lesznek. Igaz, megkapják Bőrpofa eredettörténetét, mivel azonban a karakterek sem nagyon ismerősek, és a film sem hasonlít stílusában az eredetire, hiszen nem a konkrét emberek leölésén és pszichikai terrorján van a hangsúly, hanem inkább őrültek tombolásán, ezért nem feltétlenül ajánlanánk nekik.
A műfaj ellenére a Bőrpofa még karakterizálni is próbál, a főszereplők és a nézők között kialakul egyfajta érzelmi kötödés is, ráadásul a horroros elemeket sem kell nélkülözni a darab a középső, a klasszikustól elrugaszkodó részében. Más kérdés, hogy az a kritika is teljesen jogos, hogy némely undorítóbb vagy erőszakosabb jelenet öncélúnak, a gore ábrázolásáért történő értelmetlen sokkolásnak hathat, bár mivel kiemeli a szereplők elkorcsosultságát ezért akár érvelni is lehetne mellettük.
Szóval, bármennyire sántít a korhatár-meghatározási modell, azzal nem biztos, hogy vitába szállnánk, hogy ez a film "alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyos károsítására, különösen azáltal, hogy szélsőséges, illetve indokolatlan erőszakot tartalmaz". De tény, hogy mindez sok horrorra igaz, sok horrorban nincs funkciója a patakvérnek és a gyilkolászásnak, az mindössze csak szórakoztató céllal történik, így meglepő a kettős mérce. Igen, a Bőrpofa tipikus példája a "beteg" filmeknek, de a Texasi láncfűrészes is az volt.
Mint ahogy abban is biztosak vagyunk, hogy bár semmiképp sem ajánlanánk a fiataloknak a filmet, egy tizenéves gyerek, akinek normális a lelki világa és kiegyensúlyozott az élete, és ne adj isten szereti a horrorfilmeket (bizony, van ilyen!), annak nem sok gondja lesz a Bőrpofa fogyasztásával. Egyrészt, mert ha valakinek az erkölcsi fejlődését ez a film kezdi el károsítani, akkor azzal már korábban is bajok voltak, másrészt pedig mert - mint arról már szó volt - kritikánk tárgya közel sem fajtiszta horrorfilm. Ettől még, sőt, talán éppen ezért működőképes és tisztességes munka, sőt, kellemes meglepetés. De még egyszer aláhúznánk: a Láncfűrészes rajongóinak jó eséllyel csalódást fog okozni.
A Bőrpofa beállt azon filmek sorába, melyek időtlen klasszikusoknak kívánnak előzménysztorit biztosítani, afféle hasracsapós módon, tehát olyan történettel, amit most és minden kánontól függetlenül találtak ki, és nem azok fényében, amikre esetleg korábbi epizódokban céloztak. Az alapot természetesen a Texasi láncfűrészes-franchise jelenti, ami 1974-ben indult, és azóta négy folytatást is kapott, és ami a Sziklák szeméhez hasonló görcsmutánsos trancsírhorrorok közé tartozik Tobe Hooper klasszikusa óta. Filmünk a deformált, autóstopposokat láncfűrészével daraboló és ledaráló sorozatgyilkos ifjú éveivel ismertet meg minket.
Az 50-es években indító felvezetés során megismerjük a gyerek Jedet és igencsak abnormális családját, majd kisvártatva ugrunk tíz évet az időben, és egy elmegyógyintézetben indul a sztorink, ahonnan pár bentlakó megszökik és egy ápolónőt túszul ejtve elindulnak ámokot futni. Ha minderre nem került volna sor, Bőrpofa sem születik meg, így viszont még akár találgathatunk is, hogy miféle események vezettek el odáig, hogy valaki bőrmaszkot húzzon és láncfűrészt ragadjon. (Sőt, az sem biztos, hogy egyértelmű lesz sokaknak, hogy ki is Jed?)
A filmet a remek A betolakodó készítő párosa, Alexandre Bustillo és Julien Maury rendezte, és le a kalappal előttük, hogy a tipikusnak mondható kezdés után nem egy tipikus, slasher folytatást tettek le az asztalra, hanem inkább egy afféle Született gyilkosok-utánérzést. Ennek komolyabb kifejtésére persze nincs sok idő, de a törekvésekért azért jár a piros pont, mint ahogy az 50-es évekbeli környezetért is, hiszen valamiért a régmúlt borzalmai hatásosabbak és csontig hatolóbbak, mint a napjainkban lezajlók.
Mindez persze azt is jelenti, hogy a klasszikus Texasi láncfűrészes rajongói elég csalódottak lesznek. Igaz, megkapják Bőrpofa eredettörténetét, mivel azonban a karakterek sem nagyon ismerősek, és a film sem hasonlít stílusában az eredetire, hiszen nem a konkrét emberek leölésén és pszichikai terrorján van a hangsúly, hanem inkább őrültek tombolásán, ezért nem feltétlenül ajánlanánk nekik.
A műfaj ellenére a Bőrpofa még karakterizálni is próbál, a főszereplők és a nézők között kialakul egyfajta érzelmi kötödés is, ráadásul a horroros elemeket sem kell nélkülözni a darab a középső, a klasszikustól elrugaszkodó részében. Más kérdés, hogy az a kritika is teljesen jogos, hogy némely undorítóbb vagy erőszakosabb jelenet öncélúnak, a gore ábrázolásáért történő értelmetlen sokkolásnak hathat, bár mivel kiemeli a szereplők elkorcsosultságát ezért akár érvelni is lehetne mellettük.
Szóval, bármennyire sántít a korhatár-meghatározási modell, azzal nem biztos, hogy vitába szállnánk, hogy ez a film "alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyos károsítására, különösen azáltal, hogy szélsőséges, illetve indokolatlan erőszakot tartalmaz". De tény, hogy mindez sok horrorra igaz, sok horrorban nincs funkciója a patakvérnek és a gyilkolászásnak, az mindössze csak szórakoztató céllal történik, így meglepő a kettős mérce. Igen, a Bőrpofa tipikus példája a "beteg" filmeknek, de a Texasi láncfűrészes is az volt.
Mint ahogy abban is biztosak vagyunk, hogy bár semmiképp sem ajánlanánk a fiataloknak a filmet, egy tizenéves gyerek, akinek normális a lelki világa és kiegyensúlyozott az élete, és ne adj isten szereti a horrorfilmeket (bizony, van ilyen!), annak nem sok gondja lesz a Bőrpofa fogyasztásával. Egyrészt, mert ha valakinek az erkölcsi fejlődését ez a film kezdi el károsítani, akkor azzal már korábban is bajok voltak, másrészt pedig mert - mint arról már szó volt - kritikánk tárgya közel sem fajtiszta horrorfilm. Ettől még, sőt, talán éppen ezért működőképes és tisztességes munka, sőt, kellemes meglepetés. De még egyszer aláhúznánk: a Láncfűrészes rajongóinak jó eséllyel csalódást fog okozni.
|
Bőrpofa (Leatherface)
magyarul beszélő, amerikai horror, 90 perc, 2017 Kizárólag felnőttek számára ajánlott rendező: Julien Maury és Alexandre Bustillo forgatókönyvíró: Seth M. Sherwood operatőr: Antoine Sanier zene: John Frizzell producer: Christa Campbell, Lati Grobman, Carl Mazzocone, Les Weldon szereplők: Sam Coleman (Bud) Vanessa Grasse (Lizzy) Sam Strike (Jackson) Jessica Madsen (Clarice) James Bloor (Ike) Stephen Dorff (Hal Hartman) Lili Taylor (Verna Sawyer) |
