SG.hu·

Új infók az Avatar folytatásáról

Új infók az Avatar folytatásáról
Víz alatti forgatásokkal kezdődtek az Avatar 2 munkálatai.

James Cameron elég sokat titkolózott az Avatar-filmek kapcsán a munkálatok megkezdése előtt, de most, hogy valóban forognak a filmek, már jóval több infót árul el velük kapcsolatban. A minap a Vanity Fairnek adott egy hosszabb interjút, amiben jó pár érdekességről beszámolt.

A beszélgetést mindenki elolvashatja, de mi kiemelnénk azt a részletet, amikor a rendező azt ecsetelte, hogy mennyire komoly hangsúlyt fektet a víz alatti színészkedésre. Elmondta, hogy a színészek már 3-4 percet képesek egy levegővel víz alatt tölteni, és hogy múlt héten például gyerekekkel (öt tinivel és egy 7 évessel) vettek fel jeleneteket úgy, hogy percekig voltak a mélyben, ahol nem csak színészkedtek, de még beszélgettek is egymással - utóbbit persze jelbeszéd segítségével.

Cameron azt is elmondta, hogy az általános vélekedés ellenére nem csúszott a forgatás, mindössze meg kellet várni, míg elkészülnek a szkriptek. Az íráshoz pedig még írószobát is létrehoztak, de így is 4 évbe telt, míg a négy epizód forgatókönyve végleges állapotba került. Cserébe már menet közben is dolgoztam a teremtményeken díszleteken és minden máson is, így más fronton időt takaríthattak meg.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2017. 11. 29.. 12:03||#6
Akkor viszont kevés a 3-4 perc. 😊

Én sem tartom valószínűnek, hogy bármilyen levegő nélkül ennyi ideig lent legyenek a gyerekek, pláne ha nincs ilyen tapasztalatuk, de még tapasztalattal is.
© kvp2017. 11. 29.. 11:00||#5
Az egy levego itt valoszinuleg az egy tartaly levegot jelenti, mert semmi nem gatolja oket hogy palackot hasznaljanak. A kisebbek jellemzoen meg a ruhazatban is elrejthetoek. (https://en.wikipedia.org/wiki/Bailout_bottle)
© AZUL2017. 11. 29.. 09:25||#4
mondjuk az időt nem tudom mivel mérik ott, de aki tud úszni, főleg víz alatt, tehát búvárkodáshoz valamelyest konyít, az most felröhögött... 3-4perc, mélyben, s még színészkednek is hozzá, meg jelbeszédelnek... erre csak az képes, aki gyerek kora óta úszik... de ott is ritka a 3-4perc ilyen korban... bár ha egy úszóválogatottat leigazoltak a filmhez... tőlem.
© Sliderx2017. 11. 29.. 08:12||#3
Ilyen baromságot is jó rég hallottam már.
© Sequoyah2017. 11. 28.. 21:19||#2
Mire ezt bemutatjak, mar senkit sem fog erdekelni...
© A12748152017. 11. 28.. 21:17||#1
Ha ilyen gyorsak vagytok, akkor Cameron nagyon hosszú életet remél magának ahhoz, hogy leforgathassa az 5. Avatar részt.