SG.hu·

Itt a Tomb Raider rebootjának első előzetese

Itt a Tomb Raider rebootjának elsõ elõzetese
Megérkezett az új Tomb Raider első hosszabb videója. Nézzük.

Ígéretéhez híven a Warner (amerikai idő szerint még) kedden kiadta a harmadik Tomb Raider-mozifilm első előzetesét. A film főszereplője Alicia Vikander lesz, a rendezője a norvég Roar Uthaug volt, míg a forgatókönyvet Geneva Robertson-Dworet írta, aki a Transformers 5 szkriptjét is jegyezte többedmagával. Az amerikai premierre március 16-án fog sor kerülni.


Aki profi, a trailer láttán megpróbálhatja kitalálni, hogy mennyire fogja érdekelni a népet a film. Az első Tomb Raider-film, mely Lara Croft: Tomb Raider címen futott, máig minden idők legsikeresebb játékadaptációja Amerikában (világviszonylatban a Perzsia hercege az első), miután belföldön 131, a világ többi részén pedig 144 millió dollár bevételt hozott Angelina Jolie főszereplésével. A 2001-es filmet két évvel később követte a folytatás is, azonban a Lara Croft: Tomb Raider 2. - Az élet bölcsője igencsak leszerepelt az előd minőségének köszönhetően: Amerikában 66, Amerikán kívül pedig 91 milliós bevételt szerzett.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Danecay2017. 09. 30.. 10:07||#15
Mennyire látszik, hogy szegényt a kötél fogja meg a szakadék szélén 😊
© Zombee2017. 09. 26.. 14:40||#14
A lényeg ennyiből is átjön. 😊
© Béluska742017. 09. 24.. 23:56||#13
Nem írom le előre a filmet mert a "meg kell nézni és majd akkor kiderül" elv híve vagyok,de a bemutató alapján ez olyan mintha a rendező vacsorázott volna Uwe Boll-al és a nagy kajálás után vagy közben elmesélték volna egymásnak a hülye ötleteiket.
© yesname2017. 09. 24.. 21:27||#12
Elején a kocka a Hellraiserből. 😄
© CairoJack2017. 09. 22.. 11:37||#10
Egy az egyben az új játékokra épül (Trinity) ami nem lenne baj, sőt, kifejezetten jó, nekem bejött az új, szilikon mentes Lara (Szerk: az eredeti is nagyon bejött 😊 ), ami viszont nagyon rossz, az Vikander. Ez a csaj nem is szép, nem is tehetséges, eddig akárhány filmben játszott, minden karakterét egysíkúan, unalmasan hozta. Sótlan, tehettségtelen, szürke színésznő. Eddig. Meglátjuk mit hoz LC-ként, de a trailer alapján ez is felejthető lesz.
Mivel nagyon szeretem a TR sorozatot, kívánom, hogy jó nagyot tévedjek.
Utoljára szerkesztette: CairoJack, 2017.09.22. 11:40:23
© Sith2017. 09. 21.. 20:18||#9
Az ugye megvan hogy az eredeti és utánozhatatlan.... stb. Lara így nézett ki?

http://cdn.blog.hu/fi/filmbook/image/tomb-raider-original-game.jpg
© Dynamic2017. 09. 20.. 20:36||#8
Nagyon vártam a TR-t anno (2001), de sokat elárul a véleményemről, hogy TR2-t azóta sem néztem meg, annyira nem érdekelt.
Érdekes, hogy az a legnagyobb gondjuk a fanyalgóknak, hogy mennyire hasonlít a színésznő egy CGI karakterre, akinek amúgy is volt vagy 5 arca. Vagyis, ha nem volt mindig ugyanaz, akkor kihez kéne hasonlítani, és nem tökmindegy így, hogy itt egy hatodik?
Utoljára szerkesztette: Dynamic, 2017.09.20. 20:40:47
© Axlkenobi2017. 09. 20.. 20:26||#7
Ebben az egészben Vikander a legjobb dolog. Jolie-nál csak jobb lehet, aki két filmen át erőlködött a seggszájával csücsörítve hozni a műmájert.
© molnibalage832017. 09. 20.. 19:39||#6
A színésznő kezdi szépen lenullázni egész jól induló karrierjét..
© IMYke2.0.0.02017. 09. 20.. 17:03||#5
"Fosból csak fost lehet építeni, vagy hogy van a közmondás... :-D"

Igen, csak nem kellett volna hozzá egy szippantós kocsit felbérelni főszerepre...