SG.hu·

Előzetest kapott az Aki bújt, aki nem 3

Elõzetest kapott az Aki bújt, aki nem 3
Megérkezett a Jeepers Creepers 3 előzetese.

Bér már az első rész elkészítésekor tervbe volt véve az Aki bújt, aki nem (Jeepers Creepers) harmadik része, először 2010-ben kezdett el körvonalazódni, majd 2015-ben kezdődtek meg a forgatás előkészületei. A 2016-os munkálatokat követően pedig mostanra vált véglegessé a film, mely szeptember 26-án egyetlen napig Amerikában mozikban is megnézhető lesz. Az alábbi előzetessel hirdetik.



A 3. részret nem csak Victor Salva, az eredeti film írója és rendezője tért vissza, hanem Jonathan Breck is, aki a fő rosszfiút játszotta, s mellette Brandon Smith lenne a "civil" főszereplő, ő korábban Davis Tubbs őrmestert alakította. A 2001-ben bemutatott Aki bújt, aki nem egyébként, bár nem kapott olyan egyértelműen pozitív kritikaözönt, de egy alig 10 milliós filmhez képest jó volt a 37 millió dolláros amerikai bevétele, s az ezt kiegészítő nemzetközi 20 millió dollár. A két évre rá elkészített folytatás ráadásul nagyjából hasonlóan teljesített bevétel szempontjából Amerikában, nemzetközileg pedig 21 millióról 27 millióra nőtt a bevétel.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Wittgen2017. 09. 04.. 09:01||#2
Azt utálom az ilyen filmekben, ha halhatatlan a gonosz. És itt az. Semmivel sem tudják kinyírni, mindent túlél.
© Ender Wiggin2017. 09. 03.. 18:58||#1
az elsőből csak annyi maradt meg, hogy justin longnak csúnya vége lett. de legalább viszonylag jó karriert futott be utána...