Szekeres Viktor

Most már biztos, hogy lesz True Detective 3. évad

Nem kell tovább stresszelni a True Detective rajongóinak.

Az HBO hivatalosan is zöld utat adott a True Detective harmadik szezonjának. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az új szezon főszereplője Mahershala Ali lesz, aki év elején a Holdfényért Oscar-díjat kapott, tavaly pedig a Luke Cage-sorozat emlékezetes rosszfiúját alakított. Hogy mellette még kik fognak szerepelni, azt nem tudni, de az biztos, hogy az eredeti készítő, Nic Pizzollatto jegyzi a sorozat nagyját, a rendező pedig Jeremy Saulnier lesz.

Mint ismeretes, A törvény nevében, azaz a True Detective első szezonja hatalmasat szólt a tévésorozatos világban, azonban a második évad inkább arról híresült el, hogy mekkora nagy csalódást okozott. És bár a nézettsége nagyjából a helyén volt a sorozatnak, minden bizonnyal a fogadtatásnak köszönhetően nagyon sokáig volt bizonytalan a folytatás. Érdekesség, hogy a második évad során Pizzolatto munkáját nem más segítette, mint a Deadwood készítője, David Milch.

A történetről annyit lehet tudni, hogy több évtizeden át húzódik és három idősíkon játszódik, és az Ozark-hegységben elkövetett bűncselekmény lesz a középpontjában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Wittgen #2
    Egyetértek veled, nagyon jó volt az évad, csak ugye nem tipikus amcsi vége lett, mint általában az ilyeneknek. Arra ott volt az első évad. Amúgy meg a Fargo után a másik legerősebb bűnügyi sorozat.
  • Paddy #1
    A második évad szerintem jó volt. Egyedül az nem tetszett benne, hogy fájdalmasan nem sikerült a karaktereknek semmi. Minden lényeges esetben az összes karakter kizárólag vesztesként tudott "profitálni".