Szekeres Viktor

Megvan az Elveszett próféciák-tévésorozat két főszereplője?

Az Amazon Studios jó szereplőgárdát szed össze a Gaiman-adaptációjához.

A Variety úgy tudja, hogy Michael Sheen és David Tennant lesz a főszereplője az Amazon Studios által készítendő Good Omens tévésorozatnak. Itthon Elveszett próféciák címen jelent meg Neil Gaiman és Terry Pratchett könyve, s ebből készülhet 6 részes széria, amit ráadásul maga az író fog jegyezni. Ha a forgatás még idén elkezdődik, akkor a 2018-as premier biztosra vehetővé válik.

A könyv hazai kiadásának fülszövege nagyjából elárulja azt is, hogy miről fog szólni a sorozat: "Ha hihetünk Anges Nutter szép és pontos próféciáinak – az egyetlen teljesen megbízható jövendölésnek a világ jövőjéről –, akkor a világ egy szombati napon ér véget. Ami azt illeti, most szombaton. Nem sokkal uzsonnaidő után… Ami elég nagy fejtörést okoz Crowleynak, a Pokol itt ügyködő démonának (korábban kígyónak), és ellenpárjának, Azirafaelnek, aki aktív angyal és passzív antikvárius. Ők ugyanis szeretnek itt lenni. Így hát meg kell állítaniuk az Apokalipszis Négy Motorosát, kivédeni a Boszorkányvadász hadsereg (létszám: két fő) támadását, mindenekelőtt pedig megtalálni – tibetiek, földönkívüliek, atlantisziak és egyéb helyi érdekek között – az Antikrisztust, akiről annyit lehet tudni, hogy jelenleg tizenegy éves és egy angol kisvárosban unatkozik…"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!