SG.hu·

Mégsem Ben Affleck lesz az új Batman?

Mégsem Ben Affleck lesz az új Batman?
Lehet, hogy a rendezői és az írói pozíció után újabbat veszít el Ben Affleck az új Batmanben?

Annak ellenére, hogy a Warner Bros. világra szóló blamája lenne, de előfordulhat, hogy nem Ben Affleck lesz a The Batman címszereplője. A The Hollywood Reporter szerint ugyanis a stúdió azon morfondírozik, hogy más főszereplővel készítik a legújabb, Denevérember karaktere köré építendő rebootot. Ez talán nem is lenne akkora meglepetés, hiszen először a rendezés lehetőségét vették el Afflecktől, majd pedig a forgatókönyvét kukázták.

Mint azt év elején bejelentették, az Matt Reeves fogja rendezni a The Batman, aki a tévésorozatok világából, valamint J.J. Abrams szárnyai alól érkezett, első filmje és nagy sikere a 2008-as Cloverfield volt, majd ezt követte 2010-ben az Engedj be! - a svéd. vámpíros film feldolgozásának előzetesen nem sokan örültek, de ez azon kevés külföldi alapú remake-ek közé tartozik, melyek nagyon jól sikerültek. Reeves legutóbbi két filmje a 2014-es A majmok bolygója: Forradalom és A majmok bolygója: Háború volt.

Azt azért érdemes megjegyezni, hogy ha távozik is Affleck a film főszereplői posztjáról, a Justice League-mozifilmben még ő lesz Batman.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© cateran2017. 07. 25.. 10:04||#8
Hat ize..ugyan Nicholson nagyszeru szinesz, de mint Joker szerintem eszvesztoen gagyi volt? Az 1 dolog, hogy kulsore inkabb 1 Pingvin, de lassuk karakterre.... Joker 1 zsenialis, de orult figura, akit a fel gothami alvilag ilyen-olyan okbol kovet (meg szuperbunozok is.egyenrangu felkent kezelik..) Hat a Nicholson Jokererol nem eppen ez ugrik be....
© Zombee2017. 07. 24.. 08:46||#7
Nem a legjobb, csak Michael Keaton óta a legjobb. Miért, ki volt jobb nála? Val Kilmer? George Clooney mellbimbója? Christian Bale-t is hagyjuk inkább... Tetszik, nem tetszik, a 89-es Batman mai napig etalon képregényfilm, Jack Nicholsonnak is Oscar jelölést hozott, pedig akkoriban elég lesajnált műfaj volt a képregényfilm.
© Talley19862017. 07. 24.. 02:39||#6
Úgy, hogy amúgy is rengeteg Batman van/volt a képregényben is. Nem mindegyik Bruce Wayne volt.
© Ender Wiggin2017. 07. 23.. 10:06||#4
egyrészt a mai lehetőségek között tényleg ő a legjobb batman (és valószínű, hogy keaton óta is a legjobb), másrészt, ha komplett univerzumot építenek, akkor hogy néz ki, hogy egyik filmben ő a batman, a másikban meg nem?
© ostoros2017. 07. 23.. 02:19||#3
Hát, ja. Valahogy hiányzik onnan egy karakteres áll.
© cateran2017. 07. 23.. 01:12||#2
Akarhanyszor ranezek igy maszkban, 1 jollakott napkozis kepe ugrik be....olyan ocsipofija van, mint 1 horcsognek....
© terminatoR19912017. 07. 22.. 20:32||#1
Na nem már , szerintem jobbat keresve se találnának , idioták.