Szekeres Viktor
Itt a The Walking Dead 8. évad első hivatalos fotója
Októberben folytatódik a The Walking Dead, aminek megérkezett az első, 8. évados fotója.
Az Entertainment Weekly jelentette meg a The Walking Dead 8. szezonjának első hivatalos promóképét, melyen a Carolt alakító Melissa McBride látható, valamint a Darylt játszó Norman Reedus. A lap persze nem érte be ennyivel, hanem interjút is készített a showrunnerrel, Scott Gimple-lel, aki elmondta, hogy remek érzés volt az előző évad végén együtt látni a főbb szereplőket, többek között azért, mert olyanok találkoztak egymással, akiknek eddig nem volt közös jelenetük. Elmondása szerint a 8. évad ugyanezt fogja hozni, csak pepitában, még jobban felerősítve.
A sorozat itthon és Amerikában is októberben fog visszatérni a képernyőre - odakint az AMC csatornán, itthon pedig a FOX-on, s természetesen továbbra sem kell sokat várnunk a folytatásra, hiszen az amerikai premier után kevesebb, mint 24 órával érkeznek meg szinkronnal a részek.
A 8. évad kapcsán egyébként érdemes tudni, hogy két új visszatérő szereplő érkezik Rickék közé. Az egyik karakter neve Dillon, aki a casting leírás szerint egy huszonéves dögös pasi lesz, kétkezi munkás típus, akinek kellően szarkasztikus a hozzáállása. A másik karakter Abbud névre fog hallgatni jelen állás szerint, és egy szerethető fickó lesz, aki muszlim-amerikai származású, és kissé ideges típus, jelentsen bármit is ez, ugyanis túl sok időt volt egyedül odakint, a zombik világában. A régiek közül pedig visszatérő vendégszereplőből állandó szereplővé válik Steven Ogg (Simon), Katelyn Nacon (Enid) és Pollyanna McIntosh (Jadis).