Szekeres Viktor

Erősen közepes lett a Múmia-reboot új előzetese Tom Cruise-szal

Tom Cruise új filmje továbbra is sok marketingdollárt kap.

Új hét, új Múmia-előzetes, mondhatnánk. A Universal stúdió annak idején, még 1932-ben készítette az első Múmiát, melyet ugyanazzal a lendülettel még négy további követett, a The Mummy's Hand, a The Mummy's Tomb, a The Mummy's Ghost és a The Mummy's Curse. 1955-ben a stúdió forgatott egy paródiafilmet, s utána 1999-ig fiókba került a sorozat. Akkor Stephen Sommers rendezett kalandfilmet a címből, melynek két folytatása és egy spinoffja született (Skorpiókirály), mely ugyancsak a harmadik részig jutott el. Most Tom Cruise veszi át a stafétát Brendan Frasertől.


A film története szerint az ókori királynő, kinek életét igazságtalanul oltották ki, évezredek óta nyugszik kriptájába temetve, mélyen a sivatag kérlelhetetlen homoktengere alatt. Legalább is eddig így hittük. Ám most életre kel, és a világra szabadítja régóta felgyülemlett bosszúvágyát, és az ezzel járó elképzelhetetlen borzalmakat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #9
    "Ki vagy morci? Jujj!"
    XD
  • Zombee #8
    Ez már az első előzetesnél is erősen közepes volt.
  • professional #7
    Helyesen TLÉLEL! Addig is dobjátok a padlóla le!
  • ostoros #6
    Tréler.
  • cateran #5
    Egyreszt mintha a te kis szaros velemenyed barmit is szamitana, plane ennel a transformers 22, ize mumia 13..filmnel (csereld le a mumiat robotra...es maris nincs kulonbseg...)

    Masreszt ajanlom figyelmedbe: https://hu.wikipedia.org/wiki/Tr%C3%A9ler

    illetve

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Szarkazmus

    valamint (a moka kedveert)

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Ir%C3%B3nia

    Zaroszokent pedig javaslom tanulmanyozd kulonfele forumokon az angol szavak kiejtes szerinti magyar hasznalatanak hagyomanyat....
  • NEXUS6 #3
    Az MI széria tényleg eléggé leült. És itt is inkább csak egy CGI demót látok, mint valami normális sztorit mutató filmet, de valszeg megnézem azért moziban, bár ez alapján a tréler után csökkentek az elvárásaim.
  • Ender Wiggin #2
    Minél több pénzt ölnek a reklámba, annál nagyobb anyagi bukta lesz. A Cruise-filmek a régi olcsó korszakban hoztak csak nagy (sokszoros) hasznot. Manapság még az MI-széria is csak vékonyan fiall, mert elszálltak a költségek.