Szekeres Viktor

Hiába lett borzasztó a 10. évad, jövőre folytatódik az X-akták

Most már biztos, hogy lesz 11. X-akták-évad.

Már pár hónapja annak, hogy megírtuk, hogy az amerikai FOX csatorna mindenképpen folytatni szeretné az X-aktákat (The X-Files), hiszen a felélesztett sorozat kimagaslóan jó nézettséggel debütált a tavalyi év elején. Tény és való, hogy a fogadtatása általánosságban elég negatív volt, és nagyon sok nézőt elveszített, de még így is bőven kitartottak mellette annyian, hogy elég bázist jelentsenek a folytatás számára.

Ez a folytatás vált hivatalossá pár órája, a 2017/18-as tévészezonban képernyőre tűzi a FOX a 11. évadot, aminek showrunnerje továbbra is Chris Carter lesz, főszereplője pedig Gillian Anderson és David Duchovny. És a terveknek megfelelően a 11. évad már nem csak hat részből fog állni, hanem sokak örömére tízből. Azt egyelőre még nem tudni, hogy az új szezonban a heti ügyekre koncentrálnának, vagy a 10. évados mélypontnak számító átívelő, összeesküvéses szálra, mely rettenetesen kínos pillanatokat eredményezett.

Aki a számokra kíváncsi, annak pár adat: Amerikában az első rész 16,2 millió nézőjéből a fináléra 7,6 millióan maradtak, és a 18-49-es korosztály tagjai között is lecsökkent a rating 6,1-ről 2,4-re, azonban mindkét adat sikernek számít, főleg a sorozatnak otthon adó Fox csatornán. Itthon, miután a premiert 406 ezren látták, a végére már 300 ezren sem maradtak, de az elvándorlás mértéke közel sem súlyos. Bár való igaz, hogy a 18-49-es nézők száma is erősen lecsökkent, 256 ezerről 146 ezerre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • morguldae #5
    Szerintem jó volt! Várjuk az újat.
  • Atyuska #4
    A kedves cikkíró sem meri kiírni a nevét - de a stílusa felismerhető - azért sajnálom, hogy még mindig a túlzások mestere és a bulvár stílus, ami megmaradt.
    Ugyanezekkel a tényekkel egy teljesen más hangulatban is mindezt lehet tálalni, úgy hogy az olvasóknak pozitívan keltse fel az érdeklődését.
  • kalapos01 #3
    Én speciel a The Leftoverst vagy a Mr. Robotot, esetleg a Fargó és a Legiont ajánlanám annak, akinek nem tetszett az X-akták. Oké, elhiszem, hogy van, akinek a Barátok közt jön be, de ez a komment elég egyszerű gondolkodásra vall.
  • gyurikahh #2
    A cikkíró nézzen Barátok köztöt meg Éjjel nappal Budipestet. Persze ha komolyan gondolta a borzasztó jelzőt...
  • Ender Wiggin #1
    Azért borzasztó biztosan nem lett.