SG.hu·

Besülni látszik az új mozis űrhajós scifi

Besülni látszik az új mozis ûrhajós scifi
Amerikában nem robbantott bankot a Life.

Pénteken került bemutatásra Amerikában az Élet (Life), s bár nyilvánvalóan nem 100 milliós nagységrendű nyitóbevételt várt a filmtől a Sony stúdió, azért a 12,6 milliós hétvégénél többet remélhetett. Az 58 milliós költségvetésből forgatott űrhorror egy sikeres rendező és jól csengő nevű színészek közreműködésével készült el, azonban csak a negyedik helyet szerezte meg a toplistán, A szépség és a szörnyeteg, a Kong: Koponya-sziget, valamint az új Power Rangers mögött.

Ami furcsa, hogy bár a kritikai fogadtatása elfogadható lett a filmnek (a RottenTomatoes kritikaösszesítő oldalon 95 pozitív véleményre 48 negatív jut, így 66%-os a mutatója), a közönségnek nem nagyon tetszett, pedig feltételezhetjük, hogy az első napokon a műfaj nagy rajongói fizettek be rá. Mindez annyit tesz, hogy a felmérések alapján a megkérdezett nézők átlagban 'C+'-ra értékelték az Életet, ami rettenetesen alacsony, nagyjából 3-as fölének tekinthető itthon. Ez azt is jelenti, hogy a film bevételei jó eséllyel a következő hétvégére meg fognak zuhanni, ugyanis a nézők sokkal kisebb arányban fogják jó hírét kelteni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Talley2017. 03. 30.. 10:42||#8
Ha még nem láttál hasonló filmeket (Alien vagy bármi olyant, amiben a víz/föld mélyén találtak valami eddig ismeretlen életformát), akkor biztos élvezetes lesz. Mondjuk van benne jó pár hiba és hülyeség (pl.: hirtelen elfelejtik, hogy pár óra óta éppen légtelenítik az állomást 😊).
© ostoros2017. 03. 29.. 23:24||#7
Biztos. Akkor lehet hogy csak szar...
© Zombee2017. 03. 29.. 12:07||#6
Pedig nem volt elrejtve, moziban is ment az előzetes. Ezek meg régebbi cikkek az elmúlt 3 hónapból.

https://sg.hu/cikkek/film/123570/februarban-tobb-mint-feltucat-filmet-kell-megneznunk
https://sg.hu/cikkek/film/123642/elet-uj-elozetest-kapott-a-varva-vart-urhorror
https://sg.hu/cikkek/film/123022/mar-most-az-elet-a-2017-es-ev-legjobban-vart-scifije-itt-a-szinkronos-elozetes
© ostoros2017. 03. 28.. 22:59||#5
Tegnapi cikk.
© Ender Wiggin2017. 03. 28.. 16:31||#3
Mert egyéb filmek hatásvadász, kiszámítható plágiuma csupán?
© ostoros2017. 03. 28.. 15:38||#2
Nem csoda, eddig még csak nem is hallottunk felőle.
© Zombee2017. 03. 28.. 11:32||#1
Nem baj, meglessük hétvégén.