SG.hu·

Már megint csúszik az Avatar 2 premierje

Már megint csúszik az Avatar 2 premierje
Tovább folytatódik az Avatar-szappanopera.

Egyre viccesebbek az Avatar második részének premierjéről szóló híradások, de azt azért nem érdemes elfelejteni, hogy a Fox stúdió hivatalosan még nem jelentette be a soron következő részek bemutatóinak dátumát, mindössze közreműködők mondtak ezt-azt, valamint a sajtó értesült mindenféléről. Most például ugyan nem a stúdió, hanem egy másik, elég megbízható forrás, James Cameron, a rendező erősítette meg, hogy az Avatar 2 nem kerül mozikba 2018-ban.

Mindezt a rendező a The Starnak adott interjújában mondta a 2009 óta fejlesztés alatt lévő folytatásról, majd ő is hozzátette ehhez, hogy valójában eddig még egyszer sem jelentették be hivatalosan a premier időpontját. A rendező ezt követően azt fejtegette, hogy a késés megemésztéséhez tudni kell, hogy egyszerre készül az Avatar 2, az Avatar 3, az Avatar 4 és az Avatar 5, vagyis elég gigantikus a projekt, s mindez a következő nyolc évét fel is fogja ölelni, mint ahogy most is a nap 24 órájában a filmeken dolgozik.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Boresz2017. 03. 26.. 15:09||#9
jó munkához idő kell....szarhoz mégtöbb
© NEXUS62017. 03. 25.. 10:04||#8
Cameron szépen lemaradt az általa generált 3D mániáról. A VR sem megváltás, hetek óta elő sem vettem a fejest. Az Avatart direkt azért vettem meg BR 3D-n, hogy majd most leesik az állam.

Tök gagyi, játékok sokkal jobb 3D élményt adnak.
© halaszlo2017. 03. 25.. 06:49||#7
Nem baj. Azt már VR-ban nézzük. 😊
© AZUL2017. 03. 24.. 11:36||#6
ráadásul inkább a farkasokkal táncoló vonal/történet jobban illik rá... és az sm volt épppen matinés műsor.
© Ender Wiggin2017. 03. 24.. 08:41||#5
Egy olyan momentumot mondj, ami gyerekeknek szólt az Avatarban. Az igazi Pocahontas történet sem éppen gyerekmese.
© globint2017. 03. 24.. 06:01||#4
James Cameron nagyot, és tökéleteset akar alkotni.
Félek, mire elkészül a film, az alkalmazott 3D tecnológia bőven elavult lesz.
Legalábbis a 4. 5. részek vetítésének időpontjára.
© Zoliz2017. 03. 23.. 23:13||#3
James Cameronnak még nem volt rossz filmje és úgy tűnik nem is lesz. Ha az Avatarból kiveszik a gyerekeknek szánt Pocahontas jelleget akkor megint nagyot üthet. Nyugodtan lehet cáfolni ha megy.
© lac coo2017. 03. 23.. 20:37||#2
Hála a jó istennek ....
© BaliBoy2017. 03. 23.. 19:27||#1
Jajj de "kár"...