Szekeres Viktor

Mocskos és sötét lesz az új Spawn-mozifilm

Eléggé korhatárosnak ígérkezik az új Spawn.

Már egy ideje valószínűnek tűnik, hogy az 1997-ben világszerte 87 millió dollár bevételt produkáló a Spawn - Az ivadék című képregényfilm új változatot kaphat. Todd McFarlane népszerű képregény-karaktere ráadásul nem egy tündérmese keretében térne vissza, hanem egy kifejezetten sötét és mocskos filmben, legalábbis így jellemezte a projektet a karakter kitalálója.

Egyelőre még nem tudni, hogy mikor forgatják le a filmet, illetve, hogy melyik évben kerülhet bemutatásra, de az előkészületek minden bizonnyal folynak. Persze ez nem biztos, hogy sok mindent jelent, hiszen 2009-ben is ez volt a helyzet, 2013-ban pedig McFarlane arról beszélt, hogy egy éven belül elkezdődhet a forgatás, s erre végülis nem került sor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dynamic #3
    Na ez a film is a when it's done kategória. Kurva unalmas már, hogy 10 éve félévente jön egy hír az új Spawnról, aztán végül is mindig oda lyukadunk ki, hogy hát igazából még semmi nem történt (ahogy a cikk is említi).
    Sőt, igazából már a 97-es film után is beszéltek a folytatásról.
  • grobs #2
    Szerintem sorozatban kellene inkább gondolkodniuk. Abba beleférne Sam and Twich is.
    Mondjuk vicces lesz ha a Guardians of The Galaxy-ba egyszer bekerül Angela a Spawn-ba meg nem ... mert a jogi ügyek már csak ilyenek.
  • Paddy #1
    Remélem benne lesz Sam&Twich is.:)