Szekeres Viktor

Csak megtalálták, ki fogja rendezni a Batman rebootját

Mégiscsak Matt Reeves lesz a Batman-mozifilm rendezője.

Így tudják megvezetni az embert a sajtóértesülések, aki pedig azoknak feltétel nélkül hisz, azt a következtetést vonhatja le, hogy fejetlenség van a Warner stúdiónál, pedig ők hivatalosan nem jelentették be, hogy ki lesz Ben Affleck utódja a Denevéremberről szóló mozis reboot rendezői székében. Először ugyanis azt rebesgették, hogy Matt Reeves érkezhet, majd pedig azt, hogy mégsem ő lesz a rendező. Nos, most kiderült, hogy ő lesz - és ez immáron hivatalos. Már persze addig, míg nem támadnak kreatív nézetkülönbségek.

Akkor írjuk le most utoljára, hogy képben lehessünk a rendezővel, hogy ő a tévésorozatok világából, valamint J.J. Abrams szárnyai alól érkezik, első filmje és nagy sikere a 2008-as Cloverfield volt, majd ezt követte 2010-ben az Engedj be! - a svéd. vámpíros film feldolgozásának előzetesen nem sokan örültek, de ez azon kevés külföldi alapú remake-ek közé tartozik, melyek nagyon jól sikerültek. Reeves legutóbbi filmje a 2014-es A majmok bolygója: Forradalom volt, mely annak ellenére, hogy folytatás, az eddig legjobban értékelt rendezése a filmes adatbázisban. Nem is meglepő, hogy az idei A majmok bolygója: Háborút is megkapta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • arty #1
    hálivúd, a kurva anyád a kétévenkénti betmen rebútjaidért!