SG.hu·

Elkészült az idegeninváziós Skyline 2. része - itt a plakátja

Elkészült az idegeninváziós Skyline 2. része - itt a plakátja
Beyond Skyline címmel kap második részt a Skyline.

Pár éve már szó volt arról, hogy második részt kap az idegeninváziós Skyline című film, melyet 2010-ben mutattak be, s mely korrektül szerepelt a mozikban, ugyanis a 10 millió dolláros költségvetésből Amerikában 21, a világ többi részén pedig 45 millió dollárra futotta. A film arról szólt, hogy nagy bajba kerül az emberiség, ugyanis a Föld összes nagyvárosa fölött idegen űrhajók jelennek meg.

A második rész főszereplője Frank Grillo lesz, aki mellett olyan színészeket láthatunk, mint Bojana Novakovic, Iko Uwais, Callan Mulvey, Yayan Ruhian, Betty Gabriel és Antonio Fargas. A filmet nem az eredeti rendezők, a Strause-testvérek dirigálták, hanem egy bizonyos Liam O'Donnell, aki elsőfilmes és a forgatókönyvért is felelt. A történet az első résszel párhuzamosan fog játszódni, azaz a világszintű idegeninvázió alatt, csak éppen egy másik helyszínen. A főhőse egy kemény nyomozó, aki mindent megtesz azért, hogy kiszabadítsa a fiát az idegen hadihajóról.


Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Macropus Rufus2017. 06. 10.. 22:55||#8
nekem nagyon bejött az első rész. Várós. :)
© Gauge2017. 03. 05.. 01:52||#7
Szerintem is jó volt az első rész. Valahogy visszaadta azt a reménytelenséget , amivel az emberiség szembesülne egy idegen invázió során... A vége nem tetszett.
Utoljára szerkesztette: Gauge, 2017.03.05. 00:52:59
© tsabes2017. 02. 20.. 11:23||#6
Én személy szerint szerettem az első részt, sajnos van egy olyan érzésem, hogy ez a nyomába se fog érni, plusz akkor már szívesebben néztem volna egy folytatást, bár annak a sztoriját meg tuti elcseszték volna.
© NEXUS62017. 02. 19.. 21:46||#5
Ahogy lehúzták én is rosszabbat vártam, és szerintem is kifejezetten nézhető volt.
© Cyberdog2017. 02. 19.. 20:22||#4
Szerintem közepes volt. Ennél jobb volt a következő évben bemutatott The Darkest Hour.
© kalapos012017. 02. 19.. 13:44||#3
Semmi gyalázat nincs abban, ha nem mindenkinek tetszik a film. Inkább érdekes infó, hiszen látod, hogy kisebbségben vagy. Egyébként meg a szavazók majdnem fele szerint közepes vagy jobb volt, ami elég hízelgő egy ennyire olcsó és sztárnélküli filmnél.
© stinkydiver732017. 02. 19.. 12:21||#2
Látványos és jó film volt az első rész, jó a történet is. Az imdb 4.4 pont gyalázat.
© scagnetti2017. 02. 19.. 08:35||#1
Sokan lehúzták az első részt , pedig szerintem egész korrekt lett.
Így, hogy nem az eredeti készítők folytatják, ennek nem jósolok sokat. De azért lehet befigyel egy kis Pencak Silat az űrlények ellen :D