Szekeres Viktor

Már nem Ben Affleck rendezi a Batman rebootját

Ben Affleck felállt a Batman-mozifilm rendezői székéből.

A Variety írta meg először, hogy nem Ben Affleck lemondott a Batman rebootjának, a The Batmannek a rendezéséről. Affleck ennek ellenére természetesen marad főszereplője és producere az alkotásnak, bár a forgatókönyvírói kreditje ettől a ponttól kezdve természetesen kétségessé vált. Hivatalos indoklásképp az hangzott el, hogy a szerep túlzott energiaráfordítást követel meg, ami meglehetősen furcsa, hiszen Affleck saját filmjeiben jóval komplexebb figurákat volt képes alakítani úgy, hogy közben a kamerák mögött is dirigált.

Egyelőre még nem tudjuk hivatalosan, hogy mikor kerül bemutatásra a mozikban az új Denevérember-mozifilm, ami természetesen nem a Christopher Nolan-féle Denevérember történetét viszi tovább, hanem egy újét, azért, akit a Batman Superman ellen: Az igazság hajnalában megismertünk. A történetről mindössze annyit lehet tudni, hogy a hazai képregényekből Halálcsapás, a Terminátorként ismert Deathstroke lesz a főgonosz, akit Joe Manganiello alakíthat majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #12
    Anno moziban nem tetszett a Batman és Robin. Azóta viszont imádom a trash filmeket, és a Batman és Robin egy szórakoztató marhaság. Jó, nekem a 66-os film is tetszik. :)

    Az etalon a 89-es film, Bale-t nem tudom értékelni, hiába fogy vagy hízik, és úgy általában Nolan trilógiája sem valami magával ragadó. Már azzal megölte a hangulatot, hogy lecserélte Burton enyhén gótikus, 30-as évek New York-ját idéző Gotham-ét egy semmitmondó, átlagos modern nagyvárosra. Majd a fél világ a bokáját fosta a szörcsögő Heath Ledger-től, és hogy annyira belement a karakterbe, hogy biztos az okozta a túladagolását. Hát nem, szerencsétlen véletlen volt.
  • InfoCsill #11
    Srácok ne vitázzatok már ezen.
    Az az igazság.
    Hogy én vagyok Batman.
  • wraithLord #10
    Szerintem '97-ben mindenki eldobta az agyát, amikor kiderült, hogy Clooney Batmant fog játszani. Kétség nem férhet hozzá, hogy nem kellett volna. Mondjuk az a film egyébként is trágya volt ahogy van.

    Nekem is Bale tetszett a legjobban, nem szeretem Batmant, de vele képes voltam megnézni, az 1 és a 3 még mondhatnám, tetszett is. Keaton sem volt rossz, de csak az első film tetszett.

    Hogy Affleck jó-e Batmannek, nem tudom, nem volt annyira maradandó a BvS sem és Affleck Batmane sem, hogy egyáltalán emlékezzek rá... De Clooney-nál pl. biztos nagyságrendekkel jobb választás... :D
  • KoLaMan #9
    Olvasva, hogy vannak akiknek bejön Affleck - semmi gond ezzel, ízlések eltérnek és kész.
    Általában amúgy a kisebbség között vagyok a filmek/színészek megítélése kapcsán - de ezúttal talán mégsem: vaskos Arany Málna jelölést kapott a fim is, és Affleck is...
  • Axlkenobi #8
    Ben Affleck rohadt jó Batman, ő a leginkább képregény-hű. Christian Bale volt szerintem a legjobb, ő egy jóval realisztikusabb, jóval komplexebb, "emberibb" verziót hozott. Nagyon csíptem Val Kilmert és az ő melankolikus, önmagával belső harcot vívó változatát is, ahogy színészileg Keatonnal se volt sok baj, csak épp fizikumát tekintve volt röhejes, illetve Burton színészvezetésének köszönhetően sokszor úgy viselkedett mint egy értelmi fogyatékos kretén. Aki viszont kritikán aluli volt, az George Clooney. Az a fazon alapvetően is egy bájgúnár, két arckifejezéssel operáló vicc, aki még egy Batman és Robinból is képes volt negatív irányban kitűnni.
  • tomboy013 #7
    Nekem pozitív csalódás Afflack mint Batman, először mosolyogtam rajta mikor még csak híreket olvastam róla, pláne hogy nem a kedvenc színészem, de ezt a fajta Batman-t jól hozza. Bale Batmen-étől szerintem jobb, bár az egész más kategória volt.
  • Hoz_Hun #6
    Michael Keaton mint jó Batman? Viccelsz ugye?
  • Ender Wiggin #5
    Szerintem Michael Keaton volt az "igazi" és egyetlen Batman, de ezzel együtt a jelenlegi szánalmas színészfelhozatalban nem tudnék jobb Batmant, mint Affleck. A semmitmondó képe meg relatív, Wonder Womanhez képest óriási színészi repertoárja van...
  • adam46 #4
    Bárcsak lemondaná a főszerepet is... Végre nem kéne nézni a béna semmitmondó képét még Batman szerepében is.
  • cateran #3
    Haha...nem..