Szekeres Viktor
Új előzetest kapott Martin Scorsese remek filmje
Már megérkeztek az első kritikák a Silence-ről, ami nagyszerűnek ígérkezik az új előzetes alapján is.
Egy nemzetközi előzetest kapott az amerikai trailer után a Martin Scorsese-féle Silence, aminek a története a 17. századi Japánban játszódik és a középpontjában két jezsuita pap lesz, akiknek célja mentoruk megtalálása, valamint a kereszténység elterjesztése. Az Andrew Garfield, Adam Driver, Ken Watanabe és Liam Neeson főszereplésével készült alkotás a japán Shusaku Endo regényéből készült, Jay Cocks forgatókönyve alapján.
Érdekesség, hogy a rendező 25 éve kívánta már megvalósítani a filmet, s tudjuk, hogy a munkásságát mindig érdemes figyelemmel kísérni, hiszen legutóbbi hat rendezése közül ötért legjobb rendezői Oscar-jelölést kapott, sőt, A tégláért el is nyerte a szobort.