SG.hu·

A vártnál később láthatjuk a Vízember-mozifilmet

A vártnál késõbb láthatjuk a Vízember-mozifilmet
Bejelentették az Aquaman premierjének időpontját.

A Warner Bros. hivatalosan is kitűzte az Aquaman amerikai mozis bemutatójának dátumát, ami 2018. október ötödike lett. Ez a jó hír - a rossz az, hogy eredetileg azt hihettük, hogy július 27-én láthatjuk először a filmet, hiszen azt a napot foglalta le a stúdió a projektjének.

Mint ismeretes, a Jason Momoa főszereplésével készülő Aquaman rendezője James Wan lesz. A stúdió nagyon jól ismeri a rendező munkásságát, hiszen korábban együtt dolgoztak vele a New Line-nal közösen készített Démonok közöttön, mely a közelmúlt egyik legnagyobb sikert elért horrorfilmje volt. Sőt, ezt követően Wan készíthette el a második részt is, de őt sokan a Fűrész és a Halálos iramban 7 rendezőjeként is ismerhetik. A Warner Bros. két forgatókönyvet versenyeztetett annak érdekében, hogy a lehető legjobb Aquaman-mozifilmmel állhasson elő. Egyfelől Will Beal próbálta filmre álmodni a szuperhőst, a másik szkripten pedig Kurt Johnstad dolgozott - a megbízatást végül utóbbi kapta meg.

Jason Momoa Aquamanje először a 2016. március 25-én bemutatásra kerülő Batman v Supermanben tűnt fel, majd ezt követően a 2017. november 17-én startoló Az Igazság Ligája-mozifilmben teszi tiszteletét. A főhős a feleségét, Merát, Atlantisz királynőjét Amber Heard alakítja majd, míg tanácsadóját, Vulkót Willem Dafoe.

A filmről egyelőre annyit lehet tudni, hogy benne Aquaman Fekete Mantával mérheti össze az erejét. A képregényben először 1967-ben, az Aquaman 35. számában feltűnő karakter annak ellenére, hogy évtizedeken át harcolt Atlantisz királyával, csak a 90-es években kapta meg eredettörténetét, ami természetesen azóta többször is megváltozott - az egyikben egy hajó legénysége bántalmazta gyerekként, ezért rágott be mindenre, ami a tengerrel kapcsolatos, de volt, hogy Aquaman apja halála miatt akarta megölni bosszúból. Érdekesség, hogy nincs szuperképessége, csak egy nagyon erős harcos, viszont ruhája segítségével az óceán mélyére tud úszni,.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Yagami2016. 12. 06.. 10:10||#3
Az más, az a szádba való. Ez meg egy karakter egy képregényből. Ne keverjük a dolgokat.
© dregnarr12016. 12. 05.. 20:26||#2

Utoljára szerkesztette: dregnarr1, 2016.12.05. 20:26:26
© dzsagon2016. 12. 05.. 19:57||#1
szímen