SG.hu·

Két magyar plakátot kapott az év vége várva várt scifije, az Utazók

Két magyar plakátot kapott az év vége várva várt scifije, az Utazók
Magyar plakátokat kapott az Utazók.

Az Utazók tipikusan olyan film, amit plakát útján csak a két főszereplő nevével, illetve képével tudnak eladni, hiszen a film tartalmára maximum a szlogen utalhat. Aki azonban figyelemmel kísérte a kampányt, és tudja, hogy miről szól az alkotás, vagy tudja a műfaját, az jó eséllyel igen várósnak ítéli meg azt. Főleg, hogy a történetét a jelenlegi legmenőbb és legjobban kereső scifi író, Joe Spaihts jegyzi, aki többek között olyan filmek szkriptjéért felelt mostanság, mint a Prometheus vagy a Doctor Strange, de ő írta az új Múmiát is.

Végre láthatjuk, hogy milyen lesz a Passengers, mely Jennifer Lawrence és Chris Pratt főszereplésével készült. A film a jövőben játszódik egy űrhajó fedélzetén, mely több ezer embert szállít egy távoli bolygóra. A 120 évig tartó úton az utasok hibernált állapotban utaznak, de az egyik fülke meghibásodik és lakója magához tér - 100 évvel az űrhajó tervezett megérkezése előtt. Ő pedig úgy dönt egy esztendő elteltével, hogy felébreszti az egyik női utast is.

Klikk ide! Klikk ide!

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Macropus Rufus2016. 11. 25.. 08:59||#3
Szóval 20 évvel az indulás után hibás kapszula miatt felébred az egyik arc, aztán úgy dönt, hogy ne csak ő szívjon. Ide a rozsdást, hogy a végén harc lesz azért, hogy ki feküdjön vissza a kapszulába, a csaj vagy a srác.
© wraithLord2016. 11. 24.. 18:15||#2
Jól összehozták, hogy az egyik plakáton Pratt-et, a másikon Jennifer Lawrence-t nem lehet felismerni. 😄 Legalább oda van írva.
© tom_pika2016. 11. 24.. 11:50||#1
dedurva...