Szekeres Viktor

Kezdődhet a Valami Amerika 3 forgatása

Most már biztos, hogy elkészül a Valami Amerika 3.

Miközben kifejezetten jól sikerült magyar filmek küszködnek, hogy elérjék a tízezres nézőszámot, addig a Valami Amerika 3, akár zseniális lesz, akár pocsék, egyetlen nap alatt fog produkálni itthon tízezer nézőt, erre mérget lehet venni. Főleg azért, mert bár már tavaly is sejthettük, hogy elkészül a film, most már kvázi biztosra vehetjük.

A Filmalap majdnem 9 millió forint támogatást ítélt meg a Valami Amerika 3 gyártásának előkészítésére, melyet nagy valószínűséggel nyáron forgat majd Herendi Gábor, s melyre a tervek szerint mindenki vissza fog térni, aki számít, illetve szerepelt korábban: Szabó Győző, Pindroch Csaba, Hujber Ferenc, Szervét Tibor, Oroszlán Szonja, Ónodi Eszter, Tompos Kátya, Csuja Imre, Thuróczy Szabolcs és Faragó András. A történet akciódúsabb lesz, mint az előző rész, és a filmben Bala bandájának vetélytársaként fel fog tűnni egy másik bűnszövetkezet is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Paddy #2
    A harmadik is az lesz ne aggódj.:) Helyette ajánlom a Martfűi rémet.
  • ostoros #1
    Már az első is egy szégyen volt...