SG.hu·

Kőkemény lett az új Jumanji első hivatalos fotója

Kõkemény lett az új Jumanji elsõ hivatalos fotója
Megérkezett az első csapatkép az új Jumanjiból.

Az új Jumanji, mely valójában folytatás lesz 2017. július 28-án kerül bemutatásra Amerikában (a hazai premier időpontjáról természetesen még nem lehet tudni), a filmet Jake Kasdan rendezi, a forgatókönyvet pedig Scott Rosenberg írta, s minket még az érdekelhet, hogy az operatőr Pados Gyula lesz. Az első hivatalos fotó a főszereplőket ábrázolja, Dwayne Johnsont, Kevin Hartot, Jack Blacket és Karen Gillant.


Az eredeti Jumanjit húsz éve, 1995-ben mutatták be Robin Williams, Bonnie Hunt, Kirsten Dunst és Bradley Pierce főszereplésével, a rendező pedig az a Joe Johnston, aki nemrég elindíthatta az Amerika kapitány-sorozatot. Az első hírek megjelenése idején a Sony egyik vezetője elmondta, hogy megpróbálják újragondolni a Jumanji koncepcióját, és olyan formában modernizálni a filmet, hogy az mai szemmel is elfogadható legyen. A sikerre pedig nyilván van esély, hiszen az eredeti film Amerikában 100, a világ többi részén pedig 162 millió dollár bevételt termelt, ami mai mértékkel nagyjából az akkori összeg duplájának számít.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Aldo Moro2016. 09. 23.. 08:04||#12
Miniszoknya a dzsungelbe?
© Paddy2016. 09. 22.. 16:10||#10
Ki számít normálisnak? Az aki a te ízléseddel ért egyet? Na de miért pont a te ízlésed legyen az irányadó? Ki vagy te? Senki. Azért, mert valaki a megjelenése előtt lehúz egy filmet még nem jelenti azt, hogy nem normális (lásd Szellemirtók, Hitman vagy TMNT). Ha kifizeted erre az újragondolt szarra nekem a jegyet, akkor én leszek az első, aki beül.😊
© Ender Wiggin2016. 09. 22.. 10:30||#8
A csaj a dzsungelhez van öltözve... Dzsungeles pornóhoz.

"megpróbálják újragondolni a Jumanji koncepcióját, és olyan formában modernizálni a filmet, hogy az mai szemmel is elfogadható legyen"

Mi a jóbüdös... az, ami "mai szemmel" nem elfogadható az első filmen??? Hogy nem a Rock a főszereplő?
© Paddy2016. 09. 22.. 09:20||#7
Például az új Szellemirtókat még be sem mutatták de már borítékolható volt a bukta, a Hitman mozival ugyan ez volt a helyzet. Kölyök korom óta moziba járó vagyok és elég jók a tippjeim a buktákkal kapcsolatban (nem állítom, hogy az összes bejön). A filmel kapcsolatos vélemény pedig saját vélemény, ha ennyire fáj az arcodnak, akkor ugord át a hozzászólásomat. Egyébként nem tudom mi a szarért kellett törölni az előző hozzászólásomat.
© oritomi2016. 09. 22.. 09:01||#6
ráadásúl évente ha 1x elmegy moziba,a dvd-t meg a tescóban veszi ha lemegy a film ára 300ft-ra
© Jawarider2016. 09. 22.. 08:51||#5
Ezt nem fogom megnézni....
© xido2016. 09. 21.. 22:29||#4
ismerős hangulat? 😊

© Voltan2016. 09. 21.. 18:07||#2
😄😄
És valszeg igazad van 😊
© Relixo2016. 09. 21.. 14:11||#1
Nézzük mit látunk... a kép két szélén mint a nyomi down-kóros ovisok, a csaj készen áll a comedy szuperhősös pornóforgatásra, The Rock a szokásos szemöldök felhúzós én vagyok a fasza gyerek tekintettel nyugtázza,hogy a csaj később majd lerendezi őt is.
Valóban kőkemény a plakát.... micsoda egy gáz film lesz ez is... aki moziba nézi meg is érdemli! 😄