Szekeres Viktor

Két űrhajós scifisorozat is folytatódik

A Killjoys és a Dark Matter rajongói is örülhetnek.

Két közepesen sikerült és közepesen nézett tévés scifi jövőre is folytatódhat, ugyanis az amerikai Syfy csatorna bejelentette, hogy két nyári scifijét is folytatni szándékozik, így mind a Killjoys, mint a Dark Matter megkapta a harmadik évados berendelését. Azt még nem tudni, hogy az idei 10, illetve 13 részből álló szezonjuk folytatása milyen hosszú lesz. Mint ahogy az sem ismeretes, hogy elérnek-e a szériák valaha valamelyik magyar csatornára.

A Killyjoys egy intergalaktikus fejvadászokról szóló sorozat, melynek három főszereplője egy fejvadász cég alkalmazásában áll, amely különféle feladatokkal látja el a triót. A Dark Matter koncepciójának középpontjában egy űrhajó és annak 7 fős legénysége áll - utóbbiak a sorozat elején sztázisból ébrednek, s kisvártatva az is kiderül, hogy emlékek nélkül. Így a legénységnek a fő célja az, hogy kiderítsék, kik is valójában. S ezzel párhuzamosan természetesen arra is választ akarnak kapni, hogy mi történt velük. Utóbbi sorozat története persze a folytatásban már elrugaszkodott az alapfelállástól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csacsis #3
    Ja!
  • Ender Wiggin #2
    Inkább Firefly...
  • Vata111 #1
    Részemről a The Expanse jobban várt.