SG.hu·

A Batman v Superman negatív fogadtatása miatt másféle lesz a Justice League

A Batman v Superman negatív fogadtatása miatt másféle lesz a Justice League
Más lesz az Igazság Ligája-mozifilm, mint azt tervezték.

Geoff Johns, a DC Entertainment elnöke a minap a The Wall Street Journalnek adott egy hosszabb interjút, melyben érdekes dolgokat mesélt a DC-univerzumban játszódó képregény-adaptáció mozifilmekről. Kitért többek között a változ(tat)ásokra is, melyek kapcsán elmondta, hogy a Warner stúdió korábban azt a filozófiát vallotta, hogy a DC-s filmek nyersek és sötét tónusúak, s ezért fognak különbözni a többi, hasonszőrű alkotástól. Azonban ennél nagyobbat nem is tévedhettek Johns szerint, mert éppen hogy optimista nézőpontot nyújtanak az életre. Még Batman karakterében is megvan ennek a szikrája, ugyanis, ha nem gondolná azt, hogy a holnap jobb lesz, akkor azonnal abbahagyná azt, amit csinál.

A Batman v Supermanre érkezett rajongói reakciók miatt a remény és az optimizmus megjelenését a filmekben előre is hozták a következő nagyobb kalandra, és az Igazság Ligája-mozifilmben még a másik rajongói kritikára is reagálni fognak, arra, hogy Denevérember szélsőséges módon erőszakos volt, illetve megpróbált végezni Supermannel. Arról nem is beszélve, hogy jóval kevesebb lesz az alkotásban a Zack Snyderre jellemző ellentmondásos védjegyeknek (ld. az apokaliptikus álomjelenet), és inkább a történtre fognak koncentrálni.

A Justice League-mozifilmek rendezője az Acélembert és a Batman Superman ellen: Az igazság hajnalát a közvélekedés szerint elbaltázó Zack Snyder lesz, a cél pedig az, hogy az első rész (Justice League Part One) 2017. november 17-én bemutatásra kerüljön Amerikában. A filmben kiemelt szerepet fog játszani Henry Cavill (Superman), Ben Affleck (Batman) és Gal Gadot (Wonder Woman), valamint Jason Mamoa (Aquaman), Ray Fisher (Cyborg) és Ezra Miller (The Flash). Érdekesség, hogy e film előtt mozikba fog kerülni a Csodanő, azaz Wonder Woman mozifilm, ennek 2017. június 23-a a premierdátuma.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© UUUU2016. 09. 12.. 09:48||#9
Gyenge.
© Malachit2016. 09. 12.. 09:15||#8
Direkt kivártam a vágatlan változatot. Teljesen korrekt volt. A vágatlanba bele se néztem a vélemények alapján.
© Szefmester2016. 09. 12.. 08:28||#7
De. Szar volt.. rettenetesen szar. De nem a film tehet erről. Olyan filmet raktak az ember elé ami feltételezi hogy ismered a világot, ismered a szereplőket, anélkül hogy közölné a film a nézővel hogy van egy elvárt szint.

Hozza az új megvalósítású karaktereket, de nem valami apró utalásként, hanem egy lezáratlan mellékszálként, netán olyan jelenettel amit majd csak 2-3 film múlva fogsz megérteni.

Ez a film úgy viselkedik mint egy sorozat, de egy egészként van eladva. Ez pedig hulladékká változtatja az amúgy kellemes filmet. Még jó hogy ismertem a történetet, és a DC világát... így nem ért meglepetésként a flash jelenete.
© xido2016. 09. 11.. 18:41||#6
Direkt azzal kezdtem..gondoltam utána belenézek a vágottba is...mikor a nyitány felét kidobták,már fogtam is a fejemet,hogy így egyáltalán mi alapja van a politikai szivatásnak,ha a néző semmit se látott belőle? 😊
© Gauge2016. 09. 11.. 11:36||#5
BvS egyáltalán nem volt rossz. Annak biztosan, aki a Marvel-féle viccelődös faszságot tekinti etalonnak... Nyilván azért nem tetszett nekik, mert keveset értettek meg belőle. Sok birka véleménye nem azt jelenti, hogy valami jó vagy rossz, csak annyit , hogy a sok birka szerint milyen.
Utoljára szerkesztette: Gauge, 2016.09.11. 11:37:14
© tigeroo2016. 09. 10.. 22:32||#4
Snyder kérlek add át a stafétát..a te, és a mi érdekünkben...!
© arty2016. 09. 10.. 17:22||#3
könyörgöm, menjen csődbe a warner!!!! 😞
© Paddy2016. 09. 10.. 17:02||#2
"Denevérember szélsőséges módon erőszakos volt" Ezeknek elgurult a gyógyszer?
© Dynamic2016. 09. 10.. 16:56||#1
Kár, hogy nem a vágatlan verziót adták, mert azt újranézve, azt kell hogy mondjam, a BvS az egyik legjobb szuperhősfilm.