Szekeres Viktor

Egy horrorfilm uralja a mozis toplistákat

Amerikában a Vaksötét letaszíthatatlan volt a toplista éléről.

Túl vagyunk az év leglassabb mozis hetén Amerikában, ami nemcsak azt jelentette, hogy az új filmek gyenge bevétellel mutatkoztak be, hanem ennek folyományaként azt is, hogy a hétvégi bevételi toplista élén ugyanazok az alkotások voltak, amik egy héttel korábban is. Szóval az első helyét ismét a Don' t Breathe, azaz a Vaksötét foglalta el, míg a másodikat a Suicide Squad. A hosszú hétvégék általában a családi filmeknek kedveznek, így a bronzérmes az Elliot, a sárkány (Pete's Dragon) lett.

A Vaksötét a négy napos hétvégén majdnem 20 millió dolláros bevételre tett szerte, amivel majdnem 55 millióra kúszott fel a bevétele, s ez a legpesszimistább becslések szerint is elég lesz a 80 millió dollár eléréséhez Amerikában, ami kivételen jó teljesítmény egy névtelen horrortól. A második helyezett Suicide Squad pont a hétvégén lépte át a 300 millió dolláros belföldi bevételt, mely mellé Amerikán kívülről eddig 375.5 millió dollár folyt be, és pénteken a japán premierre is sor kerül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kantorgabor #2
    Nézd meg nyugodtan szerintem nagyon jó kis film 10/8.
  • Jawarider #1
    Írjátok meg már légyszi, hogy valóban jó e a film, vagy csak a markating miatt mennek el sokat ami miatt meg lehet írni, hogy elmentek sokat , ami miatt újból elmennek sokan és megint meg lehet írni, hogy elmentek sokan......