Szekeres Viktor

Az egyik legjobb képregényes film írója készíti az élőszereplős Pokemon-filmet

Alakulgat az új Pokemon-mozifilm.

Az Entertainment Weekly információi szerint A galaxis őrzőit is jegyző Nicole Perlman, valamint a Rejtélyek városkáját író Alex Hirsch készítheti el az élőszereplős Pokemon-mozifilm szkriptjét - legalábbis velük tárgyal az adaptációs jogokat nemrég megszerző Legendary Pictures. A film a Detective Pikachu című japán videójátékon fog alapulni.

A Pokemon Co. által tartott szigorúan titkos aukción a Legendary Pictures, a Warner Bros. és a Sony Pictures viaskodott az adaptációs jogokért, s a Legendary sikere azt is jelenti, hogy a múltbéli japán-kínai ellentéteken is sikerült felülemelkednie a feleknek. (A stúdió anyacége ugyanis kínai.)

A Pokemon-franchise 1996-ban debütált Japánban és 1998-ban jutott el Amerikába. Az eredetileg a Nintendo GameBoyán debütált játékból az évek során 279 millió példányt adtak el, s belőle gyűjtögetős kártyajáték, valamint anime és filmsorozat is született. Összesek 19 animációs Pokemon-film készült, azonban ezek közül csak öt került bemutatásra Amerikában, aminek oka egyértelmű: az akkor a Warner Bros. által forgalmazott alkotások első három darabja 85, 43, illetve 17 millió dollár bevételt termelt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!