Szekeres Viktor

X-akták: a pocsék 10. évad után jöhet a 11.

Úgy tűnik, hogy folyatják az X-aktákat.

A FOX csatorna mindenképpen folytatni szeretné az X-aktákat, hiszen a felélesztett sorozat kimagaslóan jó nézettséggel debütált az év elején, s bár utána nagyon sok nézőt elveszített, de még így is bőven kitartottak mellette annyian, hogy elég bázist jelentsenek a folytatás számára. A csatorna megerősítette, hogy megkezdte a tárgyalásokat a két főszereplővel, Gillian Andersonnal és David Duchovnyval, valamint a készítővel, Chris Carterrel az esetleges 11. szezonról.

A terv ezúttal nem csak 6 rész, hanem 8 vagy 10 epizód lenne, a végső szám annak függvénye lesz, hogy a két színész mennyi időre tudja szabaddá tenni magát, hiszen mindketten más sorozatok főszerepében láthatóak. Azt nem tudni, hogy az új szezonban a heti ügyekre koncentrálnának, vagy a 10. évados mélypontnak számító átívelő, összeesküvéses szálra, mely rettenetesen kínos pillanatokat eredményezett.

Aki a számokra kíváncsi, annak pár adat: Amerikában az első rész 16,2 millió nézőjéből a fináléra 7,6 millióan maradtak, és a 18-49-es korosztály tagjai között is lecsökkent a rating 6,1-ről 2,4-re, azonban mindkét adat sikernek számít, főleg a sorozatnak otthon adó Fox csatornán. Itthon, miután a premiert 406 ezren látták, a végére már 300 ezren sem maradtak, de az elvándorlás mértéke közel sem súlyos. Bár való igaz, hogy a 18-49-es nézők száma is erősen lecsökkent, 256 ezerről 146 ezerre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #4
    A Gyíkemberes valami überjó volt, a többi tényleg iszonyat, nem hiszem, hogy lenne sok értelmes ember vagy rajongó, aki azt mondaná, hogy jó volt. Akadt egy-két közepes, tucatnyomozós epizód, meg a...., nem is tudom két értékelhetetlen, hogy nevezzem, Chemtrailes marhaságokat szajkózó összeesküvős rész.
  • Dewri #3
    Hát igen, erős kezdés után nagyon visszavettek a további részekre... Jó lenne, ha rendes epizódszámmal folytatnák (20-22 rész), akkor talán javulna ismét a színvonal.
  • Ender Wiggin #1
    A gyíkemberes rész egyenesen az x-akták egyik legjobb epizódja volt.