SG.hu·

Megvan, ki lesz Vízember fő ellenfele

Megvan, ki lesz Vízember fõ ellenfele
Aquaman Fekete Mantával mérheti össze majd az erejét saját filmjében.

A TheWrap megneszelte, hogy a DC képregényes univerzumban játszódó Aquamanben a főhős fő nemezisével, Black Mantával fog leginkább harcolni. A képregényben először 1967-ben, az Aquaman 35. számában feltűnő karakter annak ellenére, hogy évtizedeken át harcolt Atlantisz királyával, csak a 90-es években kapta meg eredettörténetét, ami természetesen azóta többször is megváltozott - az egyikben egy hajó legénysége bántalmazta gyerekként, ezért rágott be mindenre, ami a tengerrel kapcsolatos, de volt, hogy Aquaman apja halála miatt akarta megölni bosszúból. Érdekesség, hogy nincs szuperképessége, csak egy nagyon erős harcos, viszont ruhája segítségével az óceán mélyére tud úszni,.

A filmet, mint az már kiderült, a Fűrész, a Démonok között és a Halálos iramban 7 rendezője, James Wan kapta meg, a főszereplője Jason Momoa lesz, akinek a feleségét, Merát Amber Heard alakítja majd, míg tanácsadóját, Vulkót Willem Dafoe.

Jason Momoa Aquamanje először a Batman Superman ellen: Az igazság hajnalában tűnt fel, ezt követően pedig a 2017. november 10-én startoló Az Igazság Ligája-mozifilmben lesz benne. Az Aquaman-mozifilm jelen állás szerint 2018 nyarán kerül a nagyközönség elé. A Warner Bros. két forgatókönyvet versenyeztetett annak érdekében, hogy a lehető legjobb Aquaman-mozifilmmel állhasson elő, a megbízatást végül Will Beal kapta meg.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Jawarider2016. 08. 23.. 08:39||#7
"Megvan, ki lesz Vízember fő ellenfele"

Sima cement ?
© NEXUS62016. 08. 12.. 09:53||#5
Vízember ellenfele????
Höhö, Tüzember? Egy f@szt!

Pálinkaember!
XD
© Ender Wiggin2016. 08. 12.. 09:45||#4
Kihagytad a Vizeletembert, aki mindent megissza!
© Garga Pitic2016. 08. 12.. 08:38||#3
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

A fő ellenség Lefolyóember, aki ördögi manipulációival még az alapvetően jóindulatú Csapembert is Vízember ellen fordítja.
Lajtoskocsiember marad az egyetlen hű szövetségese, végre esély van a győzelemre, ám ekkor színre lép Lajtos rég elfeledett, mindig a sötét oldalon járó ikertestvére, a Szippantókocsiember.

Ennyi az első rész, folyatás 2020-ban.
© Zombee2016. 08. 11.. 21:52||#2
Öööö... Fekete Mamba? A Black Manta marhára nem Fekete Mamba. A manta az az ördögrája, ami jóval tengeribb, mint a mamba, ami egy kígyó.