SG.hu·

A Szellemirtók az év legsikeresebb, nem képregény-alapú élőszereplős filmje

A Szellemirtók az év legsikeresebb, nem képregény-alapú élõszereplõs filmje
Valamiért sokan azt gondolták, hogy az új Szellemirtók nem fogja érdekelni a közönséget. Tévedtek.

Ha egy klasszikus folytatást kap, akkor azt általában érdeklődéssel szemlélik a mozizók, főleg azt firtatva, hogy vajon mennyire sikerült az elődök szellemét és minőségét megőrizni. Arról, hogy milyen lett az új Szellemirtók, csak a magyar premiert követő kritikánkban fogunk megemlékezni, de az már biztos, hogy a film nagyon sok embert érdekelt, legalábbis Amerikában.

Arról már beszámoltunk, hogy a 46 millió dolláros kezdő hétvége kifejezetten jó, bár az igen magas költségvetés fényében túlzás lenne kiemelkedőnek nevezni a startot, mely nemcsak minden idők legtöbb pénzt hozó Szellemirtók-debütálása, hanem a rendező és a főszereplők számára is egyéni rekordot hozott. Ami azonban a legmeglepőbb, hogy ebben az évben Amerikában még egy élőszereplős premier sem érdekelt annyi embert, mint a Ghostbusters, ha leszámítjuk a képregény-filmeket. A Szellemirtók nyitánya ugyanis hazájában idén a kilencedik legerősebb volt, s ennél jobbat csak a Zootropolis, Szenilla nyomában, A dzsungel könyve és A kis kedvencek titkos élete-animációs kvartett produkált, valamint négy képregény-mozi (Amerika kapitány 3, Deadpool, Batman v Superman, X-Men: Apokalipszis).

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© wraithLord2016. 07. 22.. 19:32||#11
Igazából sosem az volt a problémám a filmmel, hogy minőségileg rossz lesz...

A RottenTom-ra összeszedett kritikusok nagy része szerint sem rossz.
© Zombee2016. 07. 22.. 12:41||#10
A rossz hír: nem vagy okosabb azoknál, akikről azt gondolod, hogy alattad vannak.
A jó hír: Nem vagy kevésbé hülye, mint azok, akiket lehülyézel.

Láttad az előzetesét a filmnek? Borzalmas ripacsok, tehetségtelenek. Akkor se lenne jó, ha helyettük Will Ferrell Jonah Hill, Danny McBride, Kevin Hart (vagy Craig Robinson játszana benne), mert azok ugyanannyira rossz komikusok.
© nkmedve2016. 07. 22.. 12:24||#9
Látom te is szépen felültél a nőgyűlölőzés hajójára, gratulálok, működik a Sony marketingje 😊 Kicsit szomorú, hogy amikor valami szart akarnak lenyomni a torkunkon akkor simán elő lehet venni a rasszista/nőgyűlülő kártyát azok ellen akiknek nem tetszik a termék.

Ajánlanám ezt a videót, szépen elmagyarázza, hogy mi is a gond:
https://www.youtube.com/watch?v=Sn_vAcFGTJU
Utoljára szerkesztette: nkmedve, 2016.07.22. 12:25:14
© kalapos012016. 07. 22.. 10:47||#8
(egyebkent szerintem eleg beszedes volt az az sg-s szavazas sokak iq-jarol es hozzaallasarol, amikor megkerdeztek, akarjak-e hogy jo legyen a film, vagy ilyesmi. es legalabb 50% azt mondta, hogy nem orulnenek, ha jo lenne.)

egyebkent teljesen felesleges stresszelni ezen. aki akarja, nem nezi meg, es bebeszeli maganak, hogy szar, es nem sikeres, meg, hogy "dolgozik a marketing" es nyugodtan alszik, elegesdetten. akinek meg tetszika film, annak fog orulni, es ha szamit neki annyira, mint a masik oldalnak, akkor o is bebeszelheti maganak, hogy sikeres a film, de rohadtul nem azon fog mulni, hogy nyugodtan alszik-e.

a lenyeg ugyis az, hogy a neten vagyunk es senki nem fogja beismerni, hogy tevedett vagy hulyeseget irt.
© kalapos012016. 07. 22.. 10:28||#7
a kulonbseg csak az, hogy az alkonyatot es a pokembert lattad (akkor meg miert is lep meg a siker?), ezt meg nem, igy fogalmad sincs, hogy jo-e vagy sem.
© kalapos012016. 07. 22.. 10:27||#6
ugye csak viccelsz?😊))) inkabb az a beszedes premier elotti es megnezes nelkuli 1/10-ekkel is ennyire jol all a film. a kritikak magukert beszelnek, a masodik resz szinte biztosra veheto, a nogyulolok meg bogomasinak meg pukkadozhatnak.
© Jawarider2016. 07. 22.. 09:45||#5
Dolgozik a marketing, ennyi.
© grebber2016. 07. 21.. 12:54||#4
Egyelőre még pénzügyileg se az..... még kell sok sok hét mire visszahozza a költségeket és plusszos lesz
© Dewri2016. 07. 21.. 12:23||#3
Olyan világban élünk, ahol egy alkonyat széria, vagy a sam raimi féle pókember trilógia (direkt van kisbetűvel írva...) hatalmas anyagi siker lehetett. Ezek után már nem lepődök meg semmin...
© KoLaMan2016. 07. 21.. 11:38||#2
"Valamiért sokan azt gondolták, hogy az új Szellemirtók nem fogja érdekelni a közönséget"
Senki nem gondolta, mindössze akik látták annó a bemutató idejében az eredetiket, igencsak szkeptikusak voltak a feldolgozást illetően. Ennyi. Nem kellene ennél többet belemagyarázni.
Kár ezen ennyit lovagolni "a sok bamba tévedett" stílusban. Régóta tudjuk, hogy a szart is el lehet adni megfelelő marketing mellett, és persze a legjobb film is lehet bukás, ha olyanok a körülmények.
Még nem láttam, nem tudom milyen, majd megnézem (ráér), és továbbra is szkeptikus vagyok, függetlenül az amerikai eladásoktól, meg egyéb kritikusi meglátásoktól.