Szekeres Viktor

Az Öngyilkos osztag akkorát tarolhat, mint a Deadpool

Hatalmas bevételre lehet számítani az Öngyilkos osztagtól.

Mondhatni nem meglepő, de az előrejelzések arra utalnak, hogy a rosszfiúk közelebb állnak a nézők szívéhez, mint a "jók", hiszen az Öngyilkos osztag, azaz a Suicide Squad a The Hollywood Reporter által közölt előrejelzések alapján akár 125 millió dolláros nyitóhétvégét is produkálhat Amerikában, tehát alig fog elmaradni a Deadpool 132 milliós kezdésétől. Persze a két filmet annyiban nem szerencsés összevetni, hogy egyik PG-13-as, a másik pedig R-es, tehát erősen korhatáros.

Persze a kezdés nem minden, a Warner jelenleg inkább azért aggódik, hogy jó legyen az Öngyilkos osztag fogadtatása, hiszen ha már a Deadpoolt említettük, nagyon beszédes, hogy a Fox filmje a 132 milliós kezdés után 360 millió dollár bevétel fölé jutott Amerikában, míg például a Batman v Superman hiába kezdett 166 millióval, 330 millióval zárt.

Ha pedig igazolódnak az előrejelzések, és valóban ekkora siker lesz a DC-univerzum csapatának filmje, valószínűleg csak idő kérdése lesz, míg a Sony zöld utat ad a korábban tervezett, majd parkolópályára tett Sinister Sixnek (Baljós Hatosnak), mely a Pókemberes gonosztevőkből áll.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    Batman Supermant is könnyedén leszabályozta, akkor egy rakás középszerű, agyatlan tyúktolvajnak mennyi esélye van?