SG.hu·
Tarzan legendája - Egy szuperhőssel több lett
Végre nem egy tipikus és elcsépelt Tarzan-adaptációt kaptunk. Kár, hogy azt olyan rendező készítette. akinek a létezésére még nem tudtunk indokot találni.
Hogy tetszett a Tarzan legendája?
Egy valami pozitívumot el lehet mondani a Tarzan legendájáról, mégpedig azt, hogy nem azon az úton halad, amire számítana a néző. És bármilyen fura, még ez sem biztos, hogy erényként kezelendő. A film ugyanis nem tipikus eredettörténet, ami megalapozna egy későbbi franchise-t, pedig a címből lehet, hogy arra számítanánk. Az első (illetve második) jelenetben ugyanis Tarzant már, mint Lord Greystoke-t látjuk öltönyben, jól fésülten, üzletemberek és politikusok között ülni.
Nyilván ez tudatos koncepció eredménye, azonban maga a film olyan szörnyen van összevágva (mind mikro-, mind makroszinten), hogy már-már az jut eszünkbe, hogy A dzsungel könyve hatalmas sikere után a producereket pánik fogta el, és inkább másfajta megközelítést választották, nem akarták, hogy a filmjük egy dzsungelben, állatok által nevelt gyerekről szóljon. Így megspórolva minden felvezetést a történet közepén kezdünk, amikor az egykori Tarzan vonakodva Afrikába utazik, s ezen út során kapunk néhány visszaemlékezést arra, hogy is alakult a gyerek-, illetve fiatalkora.
A koncepció sajnos ezer sebből vérzik. Fura módon hol úgy kezelik a filmet, mintha előtudást követelnének meg a nézőtől (minimálisat), hiszen teljesen véletlenszerű dolgokat és "képességeket" rángatnak elő, amikre valamiért szerintük nem illik rácsodálkoznunk. Hol viszont mindent nulláról indítanak, s így hozzá tudomásunkra azt, hogyan került Tarzan gyerekkorában a gorillák közé - ezek a flashbackek szörnyen jelentéktelenek, és szinte semmi plusszal nem szolgálnak, ráadásul meg-megakasztják a film folyását is.
Tarzan, aki kvázi egy szuperhős (még alteregója is van), mindenesetre nem sok karakterizálást kap (bármilyen kigyúrt színész eljátszhatta volna a szerepét...), végig olyan marad, mint egy CGI-figura, még a feleségéhez, Jane-hez való viszonya sem igazán világít rá arra, hogy milyen is ő valójában. Már persze azon kívül, hogy mindenképp meg akarja védeni szíve választottját, annak ellenére, hogy a nőt nem kell félteni. A fő történetben persze van gonosztevő (Christoph Waltz szemét, mint mindig, ezt pedig nem unta még meg Hollywood), és poénokat szállító karakter is (Samuel L. Jackson próbálja tartani a lépést a dzsungel királyával), és tessék-lássék cselekmény is, ami összeköt két animált akciójelenetet, azonban a fő sztorit mozgásban tartó szál totálisan felesleges, és hihetetlen, hogy az íróknak nem jutott eszébe értelmesebb.
Azt mindenképpen érdemes kiemelni, hogy helyenként kifejezetten sokkoló volt látni, hogy a vizuális effektek nem ütötték meg a hollywoodi blockbuster-mércét, bár persze a gorillás jelenetekkel mindig vigasztalódhatunk, még akkor is, ha A majmok bolygójában még ezek is sokkal jobban sikerültek. (A stúdióban forgatott film végén persze kiírják, hogy egy igazi állatot sem használtak fel a munkálatokhoz, amit mindenki belátása szerint soroljon a pozitívumokhoz, illetve negatívumokhoz.)
A Tarzan legendája valahol rettenetesen félrecsúszott. És nem azért, mert a már sokak által megvetett filmes kliséket (bajban lévő, megmentésre váró nő - akivel még ki is mondatják, hogy ő nem bajban lévő, megmentésre váró nő, fehérek által megmentett fekete rabok) vetik be, hanem mert híján van minden hangulatnak és stílusnak, történet szintjén pedig rémesen tompa, ráadásul még sok akció- vagy kaland elemmel sem kompenzálnak minket szenvedéseinkért.
Persze ez nem meglepő, hiszen a jellegtelen David Yates, már az első Harry Potter-filmjével bizonyította, hogy lehet színtelen-szagtalan munkát letenni az asztalra, azonban most úgy tűnik, tökéletesítette ez irányú művészetét. A muszáj 3D-s konvertálás szót sem érdemel, Yates csak kisiskolás kunsztokra képes, a pár látványos totál kép nem az ő érdeme, hanem vagy az operatőré, vagy a számítógépes mágusoké. Viszont a folyton megbicsakló tempót, a színészek lézengését és az élethiányos karaktereket mindenképp az ő saraként könyveljük el.
A Tarzan legendája persze ártalmatlan hétvégi matinékét biztosan élvezhető valamilyen szinten, de reméljük, nem baj, ha a néző egy kicsit többet vár el. Mondjuk minimális ambíciót a készítők részéről.
Nyilván ez tudatos koncepció eredménye, azonban maga a film olyan szörnyen van összevágva (mind mikro-, mind makroszinten), hogy már-már az jut eszünkbe, hogy A dzsungel könyve hatalmas sikere után a producereket pánik fogta el, és inkább másfajta megközelítést választották, nem akarták, hogy a filmjük egy dzsungelben, állatok által nevelt gyerekről szóljon. Így megspórolva minden felvezetést a történet közepén kezdünk, amikor az egykori Tarzan vonakodva Afrikába utazik, s ezen út során kapunk néhány visszaemlékezést arra, hogy is alakult a gyerek-, illetve fiatalkora.
A koncepció sajnos ezer sebből vérzik. Fura módon hol úgy kezelik a filmet, mintha előtudást követelnének meg a nézőtől (minimálisat), hiszen teljesen véletlenszerű dolgokat és "képességeket" rángatnak elő, amikre valamiért szerintük nem illik rácsodálkoznunk. Hol viszont mindent nulláról indítanak, s így hozzá tudomásunkra azt, hogyan került Tarzan gyerekkorában a gorillák közé - ezek a flashbackek szörnyen jelentéktelenek, és szinte semmi plusszal nem szolgálnak, ráadásul meg-megakasztják a film folyását is.
Tarzan, aki kvázi egy szuperhős (még alteregója is van), mindenesetre nem sok karakterizálást kap (bármilyen kigyúrt színész eljátszhatta volna a szerepét...), végig olyan marad, mint egy CGI-figura, még a feleségéhez, Jane-hez való viszonya sem igazán világít rá arra, hogy milyen is ő valójában. Már persze azon kívül, hogy mindenképp meg akarja védeni szíve választottját, annak ellenére, hogy a nőt nem kell félteni. A fő történetben persze van gonosztevő (Christoph Waltz szemét, mint mindig, ezt pedig nem unta még meg Hollywood), és poénokat szállító karakter is (Samuel L. Jackson próbálja tartani a lépést a dzsungel királyával), és tessék-lássék cselekmény is, ami összeköt két animált akciójelenetet, azonban a fő sztorit mozgásban tartó szál totálisan felesleges, és hihetetlen, hogy az íróknak nem jutott eszébe értelmesebb.
Azt mindenképpen érdemes kiemelni, hogy helyenként kifejezetten sokkoló volt látni, hogy a vizuális effektek nem ütötték meg a hollywoodi blockbuster-mércét, bár persze a gorillás jelenetekkel mindig vigasztalódhatunk, még akkor is, ha A majmok bolygójában még ezek is sokkal jobban sikerültek. (A stúdióban forgatott film végén persze kiírják, hogy egy igazi állatot sem használtak fel a munkálatokhoz, amit mindenki belátása szerint soroljon a pozitívumokhoz, illetve negatívumokhoz.)
A Tarzan legendája valahol rettenetesen félrecsúszott. És nem azért, mert a már sokak által megvetett filmes kliséket (bajban lévő, megmentésre váró nő - akivel még ki is mondatják, hogy ő nem bajban lévő, megmentésre váró nő, fehérek által megmentett fekete rabok) vetik be, hanem mert híján van minden hangulatnak és stílusnak, történet szintjén pedig rémesen tompa, ráadásul még sok akció- vagy kaland elemmel sem kompenzálnak minket szenvedéseinkért.
Persze ez nem meglepő, hiszen a jellegtelen David Yates, már az első Harry Potter-filmjével bizonyította, hogy lehet színtelen-szagtalan munkát letenni az asztalra, azonban most úgy tűnik, tökéletesítette ez irányú művészetét. A muszáj 3D-s konvertálás szót sem érdemel, Yates csak kisiskolás kunsztokra képes, a pár látványos totál kép nem az ő érdeme, hanem vagy az operatőré, vagy a számítógépes mágusoké. Viszont a folyton megbicsakló tempót, a színészek lézengését és az élethiányos karaktereket mindenképp az ő saraként könyveljük el.
A Tarzan legendája persze ártalmatlan hétvégi matinékét biztosan élvezhető valamilyen szinten, de reméljük, nem baj, ha a néző egy kicsit többet vár el. Mondjuk minimális ambíciót a készítők részéről.
|
Tarzan legendája (Legend of Tarzan)
színes, magyarul beszélő, amerikai kalandfilm, 110 perc, 2016 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott rendező: David Yates író: Stuart Beattie, Craig Brewer, John Collee operatőr: Henry Braham zene: Mario Grigorov producer: David Barron, Alan Riche szereplők: Alexander Skarsgard (Tarzan) Margot Robbie (Jane) Christoph Waltz (Rom kapitány) Samuel L. Jackson (George Washington Williams) Djimon Hounsou (Mbonga főnök) |
