Szekeres Viktor

Tévésorozat lesz a Step Up-mozifilmekből

Sorozattá alakítják a táncos Step Up-filmeket.

Még nem tudni, hogy ki írja, illetve ki játszik benne, de a YouTube Reden jövőre elindul a Step Up-sorozat, melynek alapját (vagy előzményét) a mozis Step Up-filmek fogják jelenteni. Az executive producerek között ott lesz a korábbi szereplőként vitézkedő Channing Tatum és Jenna Dewan-Tatum, valamint a rendező, Matt Shankman is. A zenés dráma természetesen táncosokról fog szólni, akik egy művészeti főiskolára járnak.

Egy biztos, a Step Up-franchise-ban van potenciál, még akkor is, ha az Amerikában a filmek által elért bevételek részről-részre csökkentek, míg az első epizód 65 millió dollárt hozott belföldön konyhára, addig a folytatások sorban 58, 42, 35 és 14 milliót. Nemzetközileg azonban épp ellenkező volt a trend. Míg az első rész csak 49 milliós Amerikán kívüli bevételig jutott el, addig a folytatások már 93, illetve 117 milliót szakítottak, mindössze a legutóbbi részek esetében jegyezhettünk fel némi visszaesést (105 és 71 milliós bevétel).

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jawarider #1
    Ha össze tudják rakni jóra akkor jöhet.