SG.hu·

Nem elég, hogy Amerikát nem érdekelte a Warcraft-film, de még utálták is

Nem elég, hogy Amerikát nem érdekelte a Warcraft-film, de még utálták is
Elég nagyot zuhant a Warcraft iránti érdeklődés.

Kínához képest Amerikában eléggé visszafogott volt az érdeklődés a Warcraft: A kezdetek iránt, hiszen a 160 millió dollárba kerülő film mindössze 24,1 millió dolláros nyitóhétvégét produkált, márpedig ennél a minimálköltségvetésű Cloverfield Lane 10 is jobban érdekelte a közönséget, sőt, a kritikák által döbbenetesen lehúzott Alice Tükörországban is. A nagyobb baj viszont az, hogy a gyenge kezdést még rosszabb folytatás követte, így már esélye sincs a filmnek arra, hogy hazájában javítson a pozícióján, és lassú csökkenések mellett korrekt bevételt érjen el.

A Warcraft-film pénteken ugyanis csak 1,2 millió dollár bevételt ért el, ami több, mint 75%-os bevételcsökkenést jelent az előző péntekhez képest, vagyis lehet, hogy még 6 millió dolláros második hétvégét sem fog produkálni, ami azzal járhat együtt, hogy a film amerikai összbevétele még az 50 millió dollárt sem fogja elérni. A nagy kérdés már csak az, hogy vajon sikerül-e nagyobbat zuhannia a filmnek, mint tavaly A szürke ötven árnyalatának, mely 73,9%-os nézővesztésével minden idők második legnagyobb második hétvégés zuhanását produkálta a több, mint 3000 moziban bemutatott filmek között. (Az első helyezett Péntek 13. 80,4%-os csökkenése valószínűleg megismételhetetlen teljesítmény.)

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Kelta2016. 06. 20.. 12:31||#7
érthető..a film gyenge lett..látványos, de gyenge...
© zetortraktor2016. 06. 20.. 12:16||#6
Mindíg is az Amcsikon buknak a legjobb filmek... A Transformers hulladékot bezzeg kajálták...."

Az érdekesbe mondom, hogy mielőtt baromságot írnál, marha könnyű utánanézni, hogy kik miatt siker a Transformers (ugyanúgy Kína), és melyik az az egyetlen ország, ahol egyre kevésbé kajálják (Amerikai)

Transformers 1: Amerika - 319 millió dollár; Világ - 390 millió dollár
Transformers 1: Amerika - 402 millió dollár; Világ - 434 millió dollár
Transformers 1: Amerika - 352 millió dollár; Világ - 771 millió dollár
Transformers 1: Amerika - 245 millió dollár; Világ - 858 millió dollár

Az első részt mindenki kajálta mindenhol. De ha csak Amerikán múlna, nem lenne Transformers 5.

A Sharknadót 2 millió alatti nézettségével nem tudom, minek belekeverni, amikor Amerikában 10 millióan is néztek egy Breaking Badet, ami kábé sehol máshol nem volt siker.

© Csacsis2016. 06. 20.. 12:09||#5
Mindíg is az Amcsikon buknak a legjobb filmek...
A Transformers hulladékot bezzeg kajálták....
Komolyan mondom, Több Sharknadooo-t nekik, hogy kitermelje a világ többi részének a normális filmeket.
© Zombee2016. 06. 20.. 12:08||#4
Nem kötelező, de az utóbbi évek trendjei ezt mutatják. A legtöbben elmennek az első hétvégén, utána hétről hétre kevesebben. Egy hónap múlva már csak kevés filmnek szokott komolyabb nézettsége lenni. A 6 milliós 2. hétvége pedig azt jelenti, hogy a 3. hétvégén ennek már csak a fele lesz, a film meg 160 millióból készült.
Én is sokszor nyitó hétvégén megyek, mondjuk főleg azért, mert ahova járok, a legtöbb film 1-2 hétig van legfeljebb műsoron, a Batman v Superman pl. csak 1 hétig ment ott.

A külföldi bevételekkel az a baj, hogy más arányban kap belőle a gyártó, több marad külföldön. A Warcraft szerencséje, hogy túlnyomórészt kínai pénzből készült, így jól jött neki, hogy a kínaiak rá is kattantak. Ritka az olyan film, ahol a hazai bevétel az össznek csak 10%-a.
© Wittgen2016. 06. 20.. 09:39||#3
Hülyék ezek az amcsik, végre egy úgymond eredeti film (nem x-edik folytatás, remake, reboot), de őket csak a marvel-filmek érdeklik. Pedig a Deadpool kivételével egyre klisésebbek és unalmasabbak azok. Már-már TF-i mélységeket mutatott az új AmCap film is.
© Macropus Rufus2016. 06. 20.. 09:35||#2
azért azt soha nem értettem, hogy ki a fene gondolta azt, hogy az első hétvégén kötelező a filmeknek nyereségbe fordulni??? Nem tök mind1, hogy az első héten (esetleg az első hónapban) mennyi bevételt produkál? Egy film hosszú távú befektetés, lévén, hogy a mozikban menni fog vagy fél évig aztán jönnek a DVD/BL kiadások meg a stream-ek (ha jönnek) ezek mind-mind dollár milliókat hoznak a gyártóknak.
Arról nem is beszélve, hogy a filmek többségét nem az usa nézői mentik meg hanem a világ. Szóval pontosan nullát jelent az, hogy a jenkiknél mennyit hozott az első hétvégén.
© Prof William2016. 06. 19.. 20:40||#1
Viszont összességében már olyan 400 millió körül jár ami egyáltalán nem nem rossz eredmény. Remélem ,hogy elkészül a folyatás. A Pacific Rim-et is világ többi része mentette meg.