SG.hu·

Központi hírszerzés - egy jópofa haverkomédia

Központi hírszerzés - egy jópofa haverkomédia
Vannak filmek, amikben nehéz csalódni. A Központi hírszerzés klasszikus nyári akciókomédia két nagyot mókázó színésszel.

Hogy tetszett a Központi hírszerzés?

A Központi hírszerzés nem árul zsákbamacskát, hiszen, ha valaki megnézi az előzetesét, akkor pontosan be tudja lőni, hogy érdekli-e őt a film, meglepetések nem fogják érni. Ezt egyébként szó szerint is lehet értelmezni, hiszen a trailer annyira anyaghű, hogy az azt megnézők élvezeti fokát is erősen csökkenteni fogja, ugyanis a történet, illetve a poénok ismerete, valamint az, hogy tisztában vagyunk a főszereplő duó dinamikájával, kevésbé érdekessé teszi a viszonylag hosszú felvezetést.


Spoilerek nélkül csak annyit érdemes tudni a sztoriról, hogy a főhősünk egy könyvelő, akit a középiskolában mindenki nagy dolgokra hivatottnak tartott, illetve az ő egykori osztálytársa, aki szánalmas, duci gyerekből igazi testépítővé gyúrta magát. Ők azok, akik összefutnak 20 évvel az iskola befejezését követően, az érettségi találkozójuk előtti napon, s ez a találkozás őrült események sorozatát indítja be.

Merész döntés volt bevállalni azt, hogy a filmben nem Kevin Hart lesz a fő poénforrás "idióta", hanem Dwayne Johnson, de nagyon működik a felállás, hiszen előbbinek normális emberként is van lehetősége folyton kiakadni, utóbbi pedig nem először bizonyítja, hogy igenis képes színészkedni, olykor nagyon jól csinálja a dolgát, remek komikus. Ráadásul ketten nagyon jók együtt, és egy hullámhosszra hangolódva alapból nézhetővé tennék a kevésbé humoros alapanyagot is.

Más kérdés, hogy a Központi hírszerzés még véletlenül sem pazar komédiaként. Aranyos és ártalmatlan, de egy bizonyos határon túl nem nevetteti meg az embert, inkább csak konstans mosolygást indukál a főszereplő párosnak köszönhetően. Az akciójelenetek elmennek, kissé közhelyesek, a sztori szintén kiszámítható, de ez legyen a legnagyobb gond, főleg, hogy annak azért okozhat meglepetést, aki előtudás nélkül ül be a filmre. (Utóbbiak lesznek azok, akik a bő lére eresztett, de hasznos, karakterizáló, a később leütendő poénok magjait elhintő felvezetést is élvezni fogják.)


Jópofa film a Központi hírszerzés, ártalmatlan haverkomédia, nagyjából a Pofázunk és végünk visszafogottabb, ámde sokkal élvezhetőbb verziója, ami azonban pár jobb pillanattól eltekintve nem tud kitörni a kellemes limonádé skatulyából. Végeredményben szórakoztató, a szereplői szimpatikusak, nem bánja meg az ember, hogy megnézte, azonban ezt követően nyom nélkül távozik a szervezetünkből. Ergó a világon semmit sem veszít, aki nem fizet be rá, csak az előzetest látja.

A magyar változat teljesen korrekt volt, jó szöveggel és hangválasztással, azonban afölött kissé nehéz napirendre térni, hogy Dwayne Johnson, egyébként teljesen normális stílusú figuráját már-már debilre vette Galambos Péter. Nem tudjuk, hogy a színész vagy a rendező döntése volt ez a stílus, de annak ellenére, hogy határozottan viccesebb a végeredmény, csorbítja az eredeti készítői szándékot. (Érdekes lenne látni a színész reakcióját a magyar változat láttán, illetve hallatán.) Persze azon lehet vitatkozni, hogy egy komédia esetében mi a fontosabb: az, hogy viccesebb legyen, vagy hogy tartsa magát az eredetihez?

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Központi hírszerzés (Central Intelligence)
színes, magyarul beszélő, amerikai akció-komédia, 105 perc, 2016
12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott

rendező: Rawson Marshall Thurber
forgatókönyvíró: Ike Barinholtz, David Stassen
operatőr: Barry Peterson
zene: Ludwig Goransson
producer: Peter Principato, Scott Stuber, Paul Young

szereplők:
Dwayne Johnson (Bob)
Kevin Hart (Calvin)
Danielle Nicolet (Maggie)
Amy Ryan (Harris)
Aaron Paul (Phil)
Ryan Hansen (Steve)

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© SupraMKIII2016. 06. 27.. 10:30||#2
Én tegnap láttam - vannak benne poénok, de néhol kicsit zavaros, és erőltetett. Ha nincs más, akkor meg lehet nézni :-)
© oritomi2016. 06. 20.. 09:58||#1
a szóvicc a plakáton ultragáz